B&W presents Very Audiophile New Recordings (2004) Stockfisch Records

Vannak cégek, amelyek mind indulásukban, mind elképzeléseikben megvalósítják azt a sokat emlegetett közhelyet, miszerint a cipész maradjon a kaptafánál, vagy még inkább, amire azt mondjuk, hogy cipőt a cipőboltból. 

A hifi világ mindig is hitt – valamint marketingjében erősen épített – a specializációban illetve a szakértői imidzsben. Természetesen ezen felül valóban voltak és vannak cégek, brandek, amelyek tényleg szakértők a maguk területén, de a többségre nem ez a jellemző – ők csinálják azt és úgy, amit a többiek, több-kevesebb módosításokkal.

Az audio világ a hiteles és hangzáshű konzervzenei visszaadásban a hangfalak vagy hangsugárzók szerepét mindig is sokra tartotta. Az egyik legrégebbi specialista ebben az iparágban a B&W, amely cégnek múltja egészen a második világháborúig nyúlik vissza. Az angol haderőnél teljesített szolgálatot ugyanis John Bower és Roy Wilkins, hogy aztán a seregben köttetett barátságot a háború után egy rádiókat és egyéb elektronikai eszközöket áruló üzlet alapításában folytassák Sussexben, egészen pontosan Worthingben. (audiolife.blog.hu)

A német székhelyű Stockfisch lemezkiadó már több, mint 30 éve tevékenykedik – az igényes muzsika szerelmeseinek nagy örömére – a zenei piacon. Az évek során a gitárzene meghatározó közvetítőivé váltak Európában. Sokat áldoztak és a 70-es évek folk zenéjének “feltámasztására is. A kiadó ugyanúgy dolgozik közismert zenészegyéniségekkel, mint ahogyan még csak szárnyaikat próbálgató jelöltekkel. Technika szempontból a hanghordozók széles skálája szerepel a kínálatukban, a hagyományos cd-k mellett készítenek audiofil lemezeket, Hybrid-SACD-ket és “tradicionális” bakelit korongokat is.
A lemezen válogatás hallható a kiadó által “futtatott” előadók felvételeiből, nem utolsó sorban a B&W hangfalak tesztelése céljából.

A számok:
01. Allan Taylor – Colour to the Moon (4:31)
02. Sara K – Would You Break My Heart (3:18)
03. The Spirit of Gambo – La Gambo in Tenor (3:53)
04. Steve Strauss – Flesh and Blood (5:44)
05. Mike Silver – Old Fashioned Saturday Night (4:29)
06. The Spirit of Gambo – Martin Minoit son Portian au Marche (2:10)
07. Allan Taylor – Wheel of Fortune (3:50)
08. Steve Strauss – Mr. Bones (3:45)
09. Sara K – Turned My Upside Down (4:26)
10. Chris Jones – Long After You’re Gone (5:46)
11. Paul Stephenson – If You Want My Love (3:59)
12. Steve Strauss – The Puppet Opera (5:25)

https://zenekucko.com/06045

0

Visits: 118

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

B&W presents Very Audiophile New Recordings (2004) Stockfisch Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenhárom + 20 =

Password generation