Dimenzió – Dimenzió (1981) Pepita

A Dimenzió együttes 1978-ban alakult, Dés László vezetésével. A legelső összeállításban Dés László tenor és szoprán szaxofonon játszott, Ifj. Rátonyi Róbert zongorázott, Becze Gábor bőgőzött, és Baló István dobolt.

Több tagcsere is volt az idők során, de a zenekar mindvégig megmaradt a klasszikus kvartett felállásnál. Nem sokkal megalakulásuk után a Marczibányi Téri Művelődési Házban működő jazz-klubban játszottak heti rendszerességgel.

Itthon is és Európa szerte sokat koncerteztek, sikereiket a Wroclav-i jazz fesztiválon elnyert kritikusok díja fémjelzi, és az 1982-es Pori jazz fesztiválra is meghívást kaptak. Ma már különösen hangzik, de abban az időben kevés magyar jazz együttes rendelkezett saját számokból álló repertoárral, elsősorban standardeket játszottak, illetve klasszikus jazz témákat dolgoztak fel.

A Dimenzió példája sok fiatal jazz zenészt ösztönzött akkoriban kísérletezésre, az egyéni hang keresésére. Az együttes első lemezfelvételére 1981-ben került sor.

Dés László – szoprán- és tenorszaxofon
Másik János – zongora, Fender-zongora, szintetizátorok, xilofon, szitár, ütóhangszerek
Tóth Tamás – bőgő, basszusgitár
Baló Tamás – dob, bongó, timpani és egyéb ütőhangszerek

Közreműködtek:
Szalai Péter – tabla, ütőhangszerek
Solti János – bongó

Tracklist:

01 – Távoli város
02 – Marczibányi tér 73-74-75
03 – Spleen
04 – Hajszáritás
05 – Lebegés
06 – Bamba
07 – A clown szerelme
08 – Western

16bit/44.1KHz vinyl rip

https://zenekucko.com/dimdim

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

 

0

Visits: 165

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Dimenzió – Dimenzió (1981) Pepita” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenhat − 8 =

Password generation