Bach Edition Vol I Orchestral Works & Chamber Music CD9: Double Concertos (1999) Brilliant Classics

Az 1996-ban a hollandiai Leeuwarden-ben létrejött független hanglemezkiadó, a Brilliant Classics 1999-ben 160 korongon megjelentette Johann Sebastian Bach életművének valamennyi fennmaradt darabját.

Az első dobozba a mester zenekari és kamarazenei művei kerültek.

“Johann Sebastian Bach életében – ha első feleségének halálától eltekintünk – sok szempontból bizonnyal az 1717 és 1723 közötti kötheni évek voltak a legkiegyensúlyozottabbak. A megelőző weimari periódus templomi orgonistája és a következő lipcsei korszak kántora és templomi zeneigazgatója Köthenben udvari karmesterként működött Lipót herceg udvarában. Ebben a par excellence világi állásban Bachnak nem volt köze templomi zenéhez, énekhanghoz, orgonához – nem is igen volt igényesebb hangszer a hercegi kastélyban -, mégis olyan jól érezte magát, hogy egy későbbi levelében így emlékezett: Köthenben „kegyes, zenekedvelő és egyben zeneértő fejedelmet szolgáltam, s azt reméltem, hogy nála fejezhetem be az életemet”. Sőt: amikor meghívták Lipcsébe, a Tamás-templom zeneigazgatójának és kántorának, akkor, mint maga írja, „… cseppet sem volt ínyemre, hogy karnagyból kántorrá legyek”.” (Malina János, MR2.hu)
A kötheni korszakban születtek a két szólóhangszerre és zenekarra írt versenyművek is.

A művek:
Concerto for flute, violin, harpsichord, strings & b.c. in A minor, BWV 1044
1. Allegro 8:57
2. Adagio 5:57
3. Alla breve 7:29
Marieke Schneemann (flute), Le Perry(violin), Menno van Delft (harpsichord), Netherlands Bach Ensemble, Krijn Koetsveld

Concerto for oboe, violin, strings & b.c. in D minor, BWV 1060
4. Allegro 5:01
5. Adagio 5:53
6. Allegro 3:38
Danielle Kreeft(oboe), Juditha Heberlin (violin), Netherlands Bach Ensemble, Krijn Koetsveld

Concerto for oboe d’amore, strings & b.c. in A major, BWV 1055
7. Allegro 4:03
8. Larghetto 4:19
9. Allegro ma non tanto 4:02
Rob Visser (oboe d’amore), Amsterdam Bach Soloists

Concerto for 2 violins, strings & b.c. in D minor, BWV 1043
10. Vivace 4:06
11. Largo 7:03
12. Allegro 5:20
Darius Polack, Kamil Dryzgula (violins), Lodz Chamber Orchestra, Zdzilav Szostak

http://tinyurl.com/yccguu92

0

Találatok: 0

Publication author

offline 29 perc

Levin

237
Comments: 2061Publics: 4383Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?