Charles Brown – These Blues (1994/2012) Polygram Records

Charles Brown (1922-1999)

“Kitűnő, blues- rhythm and blues énekes, zongorista, zeneszerző és hangszerelő volt Charles, azaz Charlie Brown, akit a rock and roll legnagyobb előadói közül is sokan zártak a szívükbe. Gyakorlatilag ameddig mozdulni bírt, színpadon volt, még a kilencvenes években is turnézott Bonnie Raitt énekesnővel. Halála után két hónappal a rock and roll halhatatlanjai közé választották. Több szerzeménye került a Billboard országos listáira.
A kis Charlie hamar árvaságra jutott, de nagyszülei igyekeztek mindent megadni neki. A klasszikus zongorával kezdte, már egészen fiatalon igen tisztességesen megtanult játszani.
A negyvenes évek elején Kaliforniába vándorolt. 1943-ban Los Angelesben amatőr zongoraversenyt nyert és bekerült a Lincoln színház állandó zenekarába.
A negyvenes években Johnny Moore Three Blazers nevű zenekarában énekelt. Kitűnő dalokkal látta el az együttest, az 1945-ben született Driftin’ Blues a rhythm and blues listára került, s 23 héten át maradt a legjobbak között. Sikere volt a Sunny Road, a New Orleans Blues és a Merry Christmas Blues című szerzeményeivel is – ez utóbbi 2. volt a Billboard 100-as listáján, s a dal országosan ismertté tette együttesét .
Tagja volt a fantasztikus hangú Nat King Cole triójának,1948-ban megalakította első saját zenekarát, de szólófelvételeket is készített.
A negyvenes-ötvenes évek fordulóján a Get Yourself Another Fool, a Long Time, a Trouble Blues, az In The Evening When The Sun Goes Down és a Homesick Blues című dalaival aratott sikereket, a west coast blues jelentős előadójává nőtte ki magát. Összesen tíznél több listás dala volt ezekben az években. Jelentős hatást gyakorolt többek között Ray Charles-ra, Percy Mayfieldre és Johnny Ace-re is.
A Black Night, az I’ll Always Be In Love With You és egyik legismertebb darabja, a Please Come Home For Christmas volt a legnagyobb sikere az ötvenes-hatvanas évek fordulóján. Ez utóbbi dal kislemezéből több mint egymillió példányt adtak el 1968-ig. Megfordult Fats Domino, Ray Charles, B. B. King koncertjein alkalmi társként. Játszott Louis Jordannel, John Lee Hooker-rel, Big Joe Turnerrel és másokkal.
A hatvanas években Charlie egy időre “eladta lelkét az ördögnek” – Los Angeles éjszakai mulatóiban és kocsmáiban zenélt. A hetvenes évek közepétől visszatért a koncertezéshez, részt vett a San Franciscó-i bluesfesztiválon. Ettől kezdve ismét visszakerült a blues és rhythm and blues fő áramába, és egész Amerikában és Európában is folyamatosan turnézott. A nyolcvanas és kilencvenes években is jól bírta magát, koncertjei mindig élményszámba mentek. A nyolcvanas években gyakran koncertezett New Yorkban is. 1998 augusztusában adott utoljára koncertet, közvetlenül halála előtt Bonnie Raitt gitáros-énekesnővel lépett színpadra. Összesen több mint fél évszázadot töltött Amerika és a nagyvilág különböző pódiumain.
Mintegy harminc eredeti albuma készült, a kiadói halála után megjelentették több korongját, válogatását.
Már halála után érdemelte ki a blues legrangosabb elismerését, a W. C. Handy Awardot, több lemezét jelölték Grammy-díjra. A legrangosabb lemezkiadók, köztük a Verve, az Alligator, az Ace Records és a King Records jelentették meg felvételeit.”
(Kovács Miklós, literatura.hu)

Kedves Gykrantz, köszönjük a remek muzsikát!

A számok:
1. These Blues
2. Honey
3. May I Never Love Again
4. I Got It Bad And That A…
5. Is You Is Or Is You Ain…
6. A Hundred Years From To…
7. Save Your Love For Me
8. I Did My Best For You
9. Sunday Kind Of Love
10. Tomorrow
11. Amazing Grace

https://ouo.io/69dETi

0

Visits: 36

Publication author

offline 4 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Charles Brown – These Blues (1994/2012) Polygram Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt × 4 =

Password generation