Color – Color (1978/1999) Hungaroton

Szinte üstökösként tűnt fel a 70-es évek végén egy fiatal debreceni zenekar a COLOR. Bár alkotótevékenységük jóval korábbi időszakra nyúlik vissza, mégis csak az 1977-es Metronóm fesztiválon ismerhette meg őket igazán az ország.

1975-ben, Debrecenben alakult meg a zenekar. Törzstagjai a Bokor fivérek voltak: Bokor Gyula (1951) zenekarvezető és billentyűs, Bokor Tibor (1955) basszusgitáros és Bokor Attila (1957) dobos. Társaik voltak: Pólya László (ének, cselló) Lámer Emil (gitár). A Color volt az első olyan vidéki együttes, amely képes volt a hazai rockzene élvonalába jutni. Kezdetben — 1976 és 1980 között — a szimfonikus rockzenét részesítették előnyben, ezen a területen alkottak maradandót. 1977-ben megnyerték a Ki Mit Tud-ot, – a zenekari kategóriában, – „Panoptikum” című dalukkal. Még ebben az évben a Metronóm 77 Fesztiválon is elindultak, ahol második helyezést értek el. Itt a „Fényes kövek” című szerzeményüket adták elő. A debreceni székhelyű zenekar Bacsó Péter Áramütés című filmjében is feltűnt. 1978-ban Szűcs Judith nagylemezét hangszerelték. Szeptemberben megjelent első korongjuk, amely a Color nevet kapta. Ezen az albumon Gulyás Péter Pál költő is közreműködött: szövegíróként volt jelen. A sok hazai koncert mellett a zenekar ebben az évben Svédországban turnézott. A televízióban is bemutatkozhatott a csapat: „Panoptikum” címmel nagysikerű zenés műsort adtak elő. Az első személyi változáson is túlesett a formáció: Pólya László kilépett az együttesből. 1979-ben a Szovjetunióban, Romániában, Csehszlovákiában, az NDK-ban és Lengyelországban turnéztak. 1980-ban Lámer Emil elhagyta a Color együttest. Csatlakozott a csapathoz Felkai Miklós (gitár, ének, billentyűs hangszerek). 1981-től kezdődően elsősorban west-coast stílusú dalokkal szerepeltek. 1982-ben jelent meg új nagylemezük, Új Színek címmel. 1984-ben a Bokor fivérek külföldre távoztak, harmadik lemezüket már nem adták ki, a Color zenekar ezzel gyakorlatilag megszűnt. 1985-ben Felkai Miklós gitáros Su/Color néven alakította újjá az együttest, de sikereket már nem ért el az új formáció. 1986-ben végleg feloszlott a Color zenekar. 1999-ben CD-n jelent meg újra az Új színek című albumuk, bónuszként a betiltott harmadik album dalaival. (forrás: Tusják Attila Color oldala)

A dalok:
01. Álmatlanul
02. Hárommilliárd év
03. A nap siet
04. Kölcsön
05. Ikaruszi zuhanás
06. Elképzelt világ
07. Jó lenne tudni
08. Panoptikum
09. Vallomás
10. Fényes kövek
11. A bohóc

http://tinyurl.com/y8l73eqx

0

Találatok: 0

Publication author

offline 8 óra

Levin

236
Comments: 2057Publics: 4378Registration: 22-09-2017

Color – Color (1978/1999) Hungaroton” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?