Lunatic Soul – Fractured (2017) Kscope

A Lunatic Soul a Riverside énekes-basszusgitárosa, Mariusz Duda projektje. Az az album immár az ötödik lesz a sorban.

Mariusz a következő gondolatokat fűzte az albumhoz: „A Lunatic Soul megváltozott, és ha jellemeznem kéne, akkor azt mondanám, hogy sötét melankolikus trance egy kis elektronikával és erőteljes hangzásvilággal. Ezek mellett fellelhető rajta némi lírai darab és néhány másik tétel, melyeken szimfonikus zenekarral dolgoztam együtt, karrierem során először. Az új Lunatic Soul-album bátor, gazdag és zeneileg nagyon intenzív, inkább tekintem egy számomra új stílus megalapozásának, mint az eddigi albumok folytatásának. A zeneszerzés során szerzett tapasztalataim vezettek ide, úgy érzem, ez lesz az eddigi legjobban sikerült munkám.”

A zenész így folytatta: “Annak ellenére, hogy továbbra is rabja vagyok saját esztétikámnak; a ‘Fractured’ albumon érezhető a különbség a rám eddig jellemző témák viszonylatában. Ennek az az oka, hogy a testem és a lelkem megkövetelte tőlem, hogy vessek számot az életemmel, a múltammal; és tegyem helyre a korábban szétesett darabokat; szárítsam fel a könnyeket. Majd meséljem el mindennek a teljes történetét…”

Igazi XXI. századi progresszív zene.

Tracklist:
01. Blood On The Tightrope
02. Anymore
03. Crumbling Teeth And The Owl Eyes
04. Red Light Escape
05. Fractured
06. A Thousand Shards Of Heaven
07. Battlefield
08. Moving On

https://pastebin.odavisz.cam (klikk)

0

Találatok: 14

Publication author

offline 23 perc

dali300

Avatar 263
Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/
Comments: 528Publics: 1362Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/

Lunatic Soul – Fractured (2017) Kscope” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkettő + tizenkettő =

Password generation