Woven Hand – Blush (2003) Glitterhouse Records

A maga köreiben Magyarországon is rendkívül népszerű 16 Horsepower nevű amerikai folk-rock formáció vezetője, David Eugene Edwards (1968) 2002-ben önállósította magát egy projekt, a Woven Hand erejéig.
Edwards öt remek 16 Horsepower-albumot tudhat maga mögött, a 2002-es Folklore, mint címe is mutatja minden addiginál inkább a népzene ihletésében született. A Woven Hand projekt ezen az úton ment tovább, még több rockon túli hangszert alkalmazva. Az eredetileg rövid kitérőnek szánt mellékzenekar akkor aktivizálódott ismét, amikor a nemzetközileg is elismert belga táncszínház, az Ultima Vez koreográfusa, Wim Vandekeybus felkérte Edwardsot egy kísérőzene megalkotására.
Edwards a szólólemezét is felhasználva szült intenzív, abszolút nem balettre illő (de úgy látszik, mégis passzoló) muzsikát.
Az eredeti színpadi zenét aztán kicsit átdolgozta és nagylemezen egy önálló, 10 számos, közel 70 perces alkotást jelentetett meg.
A jól behatárolható karakterjegyeit megtartotta, de persze beékelődött jó néhány minimalistább darab is, melyek érdekes módon szorongató sűrűséggel rendelkeznek, a fojtogató atmoszférához pedig a szokatlan effekthasználat is hozzájárul.
A kemény rockdalok – bár idegennek tűnnek a táncszínpad világától – működőképesnek találtattak. Az utolsó három, egyenként hétperces katartikus felvétel a legjobb 16 Horsepower-hagyományok folytatása. (Dömötör Endre)

A zene:
1 Cripplegate (Standing On Glass) 4:30
2 Animalitos (Aint No Sunshine) – Composed By – Bill Withers 14:20
3 White Bird 4:59
4 Snake Bite 7:33
5 My Russia (Standing On Hands) 6:47
6 The Way 1:36
7 Aeolian Harp (Under The World) 5:46
8 Your Russia (Without Hands) 7:02
9 Another White Bird 7:48
10 Story And Pictures 6:43

https://zenekucko.com/07293

0

Visits: 2

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Woven Hand – Blush (2003) Glitterhouse Records

” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkilenc + tíz =

Password generation