
A Budapest Bár 10 éves jubileumi évében, 2017. november közepén jelent meg az ihletet adó városról, Budapestről szóló albumuk Budapest – Volume 7 címmel,
melyen Farkas Róbert vezette zenekar, valamint mind a 11 állandó énekes – Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián – szerepel. Az album vendége Presser Gábor, aki erre a lemezre írt egy dalt is.
A korong mérföldkő a zenekar történetében, hiszen a Budapest Bártól megszokott feldolgozások ezúttal kisebbségben lesznek. Budapest a zenekar több énekes-dalszerzőjét is megihletette: csinos pesti lányokról, éjszakai buszjáratról, angol turistákról, pesti kocsmákról, albérletekről, a 4-es metróról valamint a budapesti mindennapokról és éjszakákról szólnak az új dalok. Nem maradhatnak el azonban a már jól megszokott feldolgozások sem. Visszasétálunk a múltba is, közben Lovasi hangján szól a Lila akácok, Mező Misi elbúgja a Vén budai hársfákat, Kiss Tibi lazán-érzelmesen énekli: Járom az utam. Behumi Dóri a Rejtő Jenő szövegére írott Pesti polgár című dalt hozta a közönségnek. A lemezen és a koncerten a finálé nem lehet más, mint Cseh Tamás – Másik János – Bereményi Géza Budapest című dalának “budapestbáros” verziója, az összes férfi énekes előadásában.
Tracklist:
01 – A város, ahova senki se téved
02 – Jövőre
03 – Pesti polgár
04 – Albérlő
05 – Egyedül Budapesten
06 – Éjszakai járat
07 – A vén budai hársfák
08 – Misszió
09 – Sláger
10 – Embertelen dal
11 – Égigérő mozgólépcső
12 – Egy budai teraszon
13 – Járom az utam
14 – Lila akácok
15 – Budapest
Köszönet thoms01-nek (Naftamusic), az eredeti feltöltésért!
https://zenekucko.com/buba7bu
Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.
Találatok: 14