Underground Katalógus (16/24): Spenót zenekar – Spenót (2009) 1G Records/Alexandra

A Spenót zenekar 1981 nyarán alakult Farkasréten, s már ugyanaz év októberében bemutatkozott a budapesti (zuglói) Kassák klubban, ahol a zenekar még beat felállásban játszott: Horváth Csilla-ének, Sőth Sándor-basszus, Tóth Zoltán-gitár, Tüü Károly-dobok. Az együttes korai szakaszában újszerű hangzású gitárjátékra, magas regisztereket használó női énekre épülő zenét játszott, fővárosi és vidéki fesztiválok (pl. Pusztavacs) és egyetemi klubok (pl. KEK, Közgáz, Bercsényi, E-klub, R-klub, SOTE) állandó meghívottjaként. A dalszövegek irásában közreműködtek Bereményi Géza, Kornis Mihály, Menyhárt Jenő, Vető János, Pajor Tamás. 1982 tavaszán nagy fluktuáció indult meg, számos zenész megfordult a zenekarban pl. Jáki Attila, a későbbi R-GO tagja ill. Königh Péter. A társulat kezdetben reggae hatású pszichedelikus zenét játszott, majd a billentyűs hangszerek megjelenésével és a tagcserék hatására megváltozott a hangzás. Zenei programjukban elektronikus modern táncdalok kapnak helyet. Az együttes 1983-tól Sőth Sándor-basszus és ének; Mosonyi Csaba-szintetizátorok, Povorai Gábor-gitárok, Huszári István-orgona, Zentai László-dobok, Vámos Ildikó-ének, Kárpáti József-trombita – felállásban játszik. A csoport rendszeresen lépett fel fővárosi egyetemi rendezvényeken, klubokban és más szórakozó helyeken. Az MHV által meghirdetett kazettapályázatot megnyerve kislemez kiadására is módjuk nyílt. Színpadi megjelenésében markáns, Magyarországon újdonságnak számító zenei világával mély nyomokat hagyott a kor fiatalságának, a fülledt korszellemből kiutat kereső közönség agyában. Aztán 1983 őszén trióvá alakult (Sőth-Povorai-Mosonyi) és egy akkoriban modern megoldással, stúdióban rögzített zenei alapokra színpadon élőben játszott zenével támadták az ország jobb zenére vágyó füleit.

 

Tracklist:

Stúdió:

01 – Mint a hal a vízben
02 – Városalapító
03 – Fantasztikusan, őrületesen…
04 – Wir sind modern!
05 – Nyolcvanas évek
06 – Forró szerelem
07 – Modern idők
08 – Ezeréves város

Koncert:

09 – Intro
10 – Modern idők 2
11 – Fehér ember rémképei
12 – Forró szerelem
13 – Mint a hal a vízben
14 – Fantasztikusan, őrületesen…
15 – Álmaink mind útra kelnek
16 – Nyolcvanas évek

Külön köszönet baljan-nak a lemezért és az eredeti feltöltésért!

http://tinyurl.com/ncqsv4z
 
Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.
0

Találatok: 0

Publication author

offline 11 óra

larryz

184
Comments: 363Publics: 1745Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?