
A Trottel első formációja 1985-ben alakult Budapesten. Debütáló lemezük 1989-ben jelent meg a francia Gougnaf Mmnt. kiadó gondozásában. Kezdetben punkosabb stílus jellemezte őket, később összetettebb lett a zene, de a lendületéből mit sem veszített. Az évek során bejárták egész Európát, koncerteztek foglalt házakban, kis klubbokban, szinte mindenhol, ahol egy kis áramot lehetett csiszolni – igazi turnézenekarrá váltak. Kapcsolataiknak köszönhetően Francia- és Németországban jelentették meg első lemezeiket, így külföldön jobban ismerik őket, mint hazánkban. Később megalakították a Trottel Records nevű független kiadót, amely a saját lemezeik mellett más, hasonló gondolkodású együttesek munkáit is megjelentette. Az együttest a folyamatos tagcserék jellemezték, voltak akik a kimerítő turnék miatt nem voltak képesek tovább maradni. A sokáig náluk éneklő Ildikó távozása után sokaknak úgy tűnt, megszakad a dolog, de kissé megváltozva mégis folytatódik ugyanaz a történet.
A Trottel eredetileg Franciaországban megjelent első nagylemeze, most első alkalommal jelent meg CD formátumban.
Rupaszov “Rupasoff” Tamás – basszusgitár
Kakuszi “Kaktusz” György – gitár
Asztalos “Trottelina” Ildikó – ének
Nagy “Garfield” Péter – dob
Tracklist:
01 – Borderline Syndroma
02 – Hangyaországban minden rendben – Csend
03 – Vannak napok
04 – Kívül
05 – Barrikádok
06 – Megbecsült
Külön köszönet baljan-nak a lemezért és az eredeti feltöltésért!
http://tinyurl.com/obuetkm
Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.
Találatok: 12