Cseh Tamás, Másik János – Levél nővéremnek (1977) Hungaroton-Gong

Cseh Tamás

Cseh Tamás és Másik János Levél nővéremnek című zenés levélregénye, a magyar popkultúra legfontosabb generációs kifestőkönyve és egyben egyik kulcslemeze is, amely Fejes Rozsdatemetője, Hajnóczy novellái, Petri néhány kézen-közön terjedő verse mellett a “régi rendszerben” maga volt az életjel.
Szürke valóság Hogy itt vagyunk a lecsószagú konyhákban, a leválasztott lakásokban, melyekben méltatlankodva meg-megnyikordultak a császári sast formázó rézcsillárok, nagyapa szekrény méretű utazótáskája, melyekben befőttek lapultak és egy nem jelentett írógép. Miközben a változatos formájú Mozgó Világ példányok gerincét és a National Geographic példányokat bámultuk, a 100 éves nevű cigarettát szívva – arra gondoltunk, hogy ha örökké nem is, de száz évig még biztosan kitart a “rendszer”, amely már hetven-akárhányban is úgy recsegett-ropogott, mint az M7-es leállósávja mellett földre ejtett görögdinnyék. Persze, egy város is jár e hangulathoz. Hívhatjuk Budapestnek, Orosházának, Krakkónak, bárminek, ahol a szürke csak a feketének egy rosszul kikevert változata.”
Az album veszteségmentes változatát annak idején virtuális barátom, Zsolt szerezte meg.
Kedves Zsolt, köszönjük szépen!

CSEH TAMÁS
MÁSIK JÁNOS

Közreműködők:
NOVÁK JÁNOS – cselló
TOMSITS RUDOLF – trombita
GŐZ LÁSZLÓ – harsona

1. A LEVÉL KEZDETE (Novák János – Bereményi Géza)
2. BUDAPEST (Cseh Tamás – Másik János – Bereményi Géza)
3. A MÁSODIK LEVÉLRÉSZLET (Novák János – Bereményi Géza)
4. PRESSZÓ (Cseh Tamás – Másik János – Bereményi Géza)
5. A HARMADIK LEVÉLRÉSZLET (Novák János – Bereményi Géza)
6. APA KALAPJA (Cseh Tamás – Bereményi Géza)
7. A NEGYEDIK LEVÉLRÉSZLET (Novák János – Bereményi Géza)
8. A HATVANAS ÉVEK (Cseh Tamás – Bereményi Géza)
9. AZ ÖTÖDIK LEVÉLRÉSZLET (Novák János – Bereményi Géza)
10. AZ ÉJFÉLI GYORS (Másik János – Bereményi Géza)
11. NINCSEN MÁS (Cseh Tamás – Bereményi Géza)
12. KRAKKÓI VONAT (Cseh Tamás – Bereményi Géza)
13. A LEVÉL KÖZEPE (Cseh Tamás – Bereményi Géza)
14. ÁLOMFEJTÉS (Cseh Tamás – Bereményi Géza)
15. JUTALOMOSZTÁS (Másik János – Bereményi Géza)
16. A HETEDIK LEVÉLRÉSZLET (Cseh Tamás – Bereményi Géza)
17. VILÁGNÉZETI KLUB (Cseh Tamás – Bereményi Géza)
18. A NYOLCADIK LEVÉLRÉSZLET (Novák János – Bereményi Géza)
19. TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS (Cseh Tamás – Bereményi Géza)
20. KÖLTÖZKÖDÉS (Másik János – Bereményi Géza)
21. EGY KITALÁLT SZEMÉLY (Cseh Tamás – Bereményi Géza)
22. A LEVÉL BEFEJEZÉSE (Novák János – Bereményi Géza)
23. KÉZBESÍTÉS (Cseh Tamás – Bereményi Géza) 

https://ouo.io/hktppy

0

Találatok: 0

Publication author

offline 2 óra

Levin

230
Comments: 2058Publics: 4371Registration: 22-09-2017

Cseh Tamás, Másik János – Levél nővéremnek (1977) Hungaroton-Gong” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?