A sokak által hallgatott és néhányak által sokszor elhallgattatott Rolls Frakció 1978-ban alakult, a honi korszellemnek megfelelően valahol a Piramis- és Korál-féle orgonás hard rock vonalon. A zenekar stílusa szép lassan alakult át a rockból a korai poszt-punk, new-wave vonalba, egyre izgalmasabb dalok születtek, míg a gyakran falakba ütköző zenekar szövegei, megjelenése egyre inkább radikalizálódott. A Rolls az adott korhoz viszonyítva, minden idők egyik legfrissebb és legeredetibb magyar zenekara volt, a csapat 1984-ben megjelent lemeze pedig a magyar popipar csúcstermékei közé tartozik ma is, a brit újhullám stílusjegyeit magán viselő, de mégis egyedi, borongós, sokszor minimalista, nyers dalokkal. Kevesen tudják, de a zenekar frontembere D. Nagy Lajos révén sok Rolls-dal már a jóval kevésbé vállalható Bikiniben kezdett új életet, ezek közül pedig a legismertebb az “Adj helyet magad mellett”.
Tracklist:
01 – Budapest felett
02 – Elveszett évek
03 – Hendrix halott
04 – Baby,baby
05 – Szabad vagyok
06 – Érints meg
07 – Csalnak a szentek
08 – J.L. emlékére
09 – Exodus
10 – Mitől megy a villamos
11 – Touch me now
Az eredeti feltöltés akirE munkája. Köszönet érte!
https://zenekucko.com/dnafrabufel
Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.
Találatok: 32