Les Paul & Mary Ford – Bye Bye Blues [2 EP] (1952) Capitol Records

Les Paul amerikai gitáros, az egyik legnépszerűbb elektromos gitár, a Gibson Les Paul tervezője. Hatása szinte felmérhetetlen a jazzre és a rockzenére, Keith Richards szerint “ő építette azt az utat, amelyen jelenleg is haladunk”. 1915. június 9-én Lester Polfus néven született Wisconsin államban, Waukesha városkában. Nyolcévesen kapta első harmonikáját, majd néhány zongoraórát is vett, zenei képzése ezzel véget is ért. Kottát olvasni, legalábbis a legenda szerint később sem tanult meg, de muzikalitása révén erre nem is volt szüksége. Rövid ideig a bendzsóval “flörtölt”, majd kikötött a gitár mellett. Tizenhét évesen otthagyta az iskolát és zenésznek állt, hillbilly és jazz rádióműsorokban szerepelt Rhubarb Red művésznéven.
Már országszerte ismert (rádió)zenész volt, amikor 1941-ben szerelgetés közben áramütés érte. Túlélte, majd Los Angelesbe költözött, ahol fürge futamaival egyre nagyobb népszerűségre tett szert, kísérte a világsztár Bing Crosbyt és az általa bálványozott Nat King Cole-t is. Az áttörésre 1947-ig kellett várnia, amikor saját stúdiójában az akkoriban forradalminak számító többsávos felvétellel kísérletezve nyolc elektromos gitár hangját játszotta egymásra. A sikert nem sokáig élvezhette: egy autóbaleset miatt egy éves pihenőre kényszerült, karját kis híján amputálni kellett.

Felépülése után egy Mary Ford nevű fiatal gitáros-énekesnővel társult, akit nemsokára feleségül is vett. A duó az ötvenes évek elejétől ontotta a népszerű jazzstandardek sajátos átiratait, mint amilyen a Tiger Rag, a Mockin’ Bird Hill, a How High the Moon és a poplistákat is megjárt Vaya con Dios. A kritika szapulta őket rendesen, de Pault ez nemigen izgatta, ő a közönségét akarta és tudta is szórakoztatni.
Egy évtized után a sikersorozat, majd a házasság is véget ért, Paul lényegében visszavonult. A hetvenes években készített néhány albumot a gitár mesterének számító Chet Atkins és Al DiMeola társaságában, majd ismét felhagyott a felvételekkel. A kilencvenes évek elején váratlanul egy négylemezes válogatással örvendeztette meg rajongóit, erre több tucatnyi vadonatúj dal is felkerült. A legendás gitáros hetente egyszer zenélt is egy New York-i klubban. Les Paul kilencvenedik születésnapjára készítette el első rocklemezét: a korongon csodálói és tanítványai – köztük Eric Clapton, Buddy Guy, Keith Richards, Jeff Beck, Sting, Steve Miller, Richie Sambora – játszottak vele duetteket.
Les Paul 94 évesen, 2009. augusztus 13-án halt meg tüdőgyulladásban. A legrangosabb zenei kitüntetést, a Grammy-díjat zenészként és életművéért is megkapta, máig egyetlenként a rock és az amerikai feltalálók dicsőségcsarnokába is bekerült, szülővárosában múzeum őrzi emlékét. Az általa tervezett ikonikus gitár prototípusa, a Fekete Szépségnek nevezett hangszer, amelyen haláláig játszott, februárban majdnem százmillió forintnak megfelelő összegért kelt el egy árverésen.  (fidelio.hu)

A számok:
A1 – Wabash Blues
A2 – Bye Bye Blues
B1 – Blues Stay Away From Me
B2 – Deep In The Blues
C1 – St. Louis Blues
C2 – Mammy’s Boogie
D1 – Frankie And Johnnie
D2 – Don’t Cry Baby

https://tinyurl.com/y7ykqo8h

0

Találatok: 0

Publication author

offline 52 perc

Levin

236
Comments: 2061Publics: 4378Registration: 22-09-2017

Les Paul & Mary Ford – Bye Bye Blues [2 EP] (1952) Capitol Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?