Massive Attack – Protection (1994/2002) ℗ Circa Records/Virgin Japan

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat 776-ik lemeze.

A Massive Attack egy trip-hop együttes Bristolból, a The Wild Bunch (Vadhajtás) művészeti közösségből önállósultak. Elektronikus zenét játszanak, amely kezdetben teljes egészében jazz, rap, reggae és egyéb afro-amerikai eredetű alapokra épült. Harmadik albumukra megérkeztek a torzított gitárok és egyúttal zenéjük hangulata melankolikusból kifejezetten sötétre, depresszívvé vált (ez, a kilencvenes évek vége volt a The Prodigy, a Chemical Brothers és más hasonló bandák csúcsra kerülésének ideje. A 2000-es évekre a rockos hangzás kicsit megszelídült).

A zenekar kemény magja, állandó tagjai a vezető, énekes és zenei agy, Robert Del Naja (3D), Andrew Vowles (Mushroom) zeneszerző és DJ, valamint a rapper-énekes-vokalista Grant Marshall (Daddy G).

1988-ban adták ki első, Any Love c. kislemezüket, ezt 1991-ben követte első albumuk, a Blue Lines; melyet – a rajta lévő Unfinished Sympathy c. számmal. A 90-es évek a zenekar igazi tündöklésének évei. A Protection meghozta a világsikert, a Mezzanine pedig feltette az i-re a pontot. A Bristol Sound : az ugyancsak Bristolból induló Portishead megjelenésével hamar egyenlőségjel került a város neve, a trip-hop közé.

A Protection, 1994-ben jelent meg. Tricky, az egyik állandó vendégzenész még közreműködött rajta, de aztán szólókarrierje építése miatt útjaik különváltak. Az album elkészítésében fontos segítséget jelentett a skót zeneszerző, Craig Armstrong.
A trip-hop műfaj a század végére egyre életképesebb irányzattá vált, amelyet olyan előadók tettek népszerűbbé, mint a Morcheeba, vagy Björk.

01. Protection
02. Karmacoma
03. Three
04. Weather Storm Performer [Sample]– Pieces Of A Dream
05. Spying Glass
06. Better Things Guitar – Chester Kamen, Performer [Sample]– James Brown
07. Eurochild
08. Sly Arranged By, Conductor – Craig Armstrong
09. Heat Miser Drums – Rob Merril
10. Light My Fire (Live) Performer [Sample]– Young Holt Trio

https://tinyurl.com/82sxhy22

pastebin


 

 

0

Találatok: 37

Publication author

offline 22 óra

dali300

Avatar 235
https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban
Comments: 497Publics: 1342Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban

Massive Attack – Protection (1994/2002) ℗ Circa Records/Virgin Japan” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kilenc − 6 =

Password generation