NEO – Lo-Tech Man, Hi-Tech World (2002) Magneoton

Ez az album néha nagyobbat ugrik vissza az időben (mármint a nyolcvanas évek mániához képest). Dalai többnyire bezsúfolhatók a címben meghirdetett konceptkeretbe, hangzásukról, a lemez megszólalásáról elmondható, hogy nagy műgonddal készült, a szerzemények összepasszítása mégsem hiba nélküli. A két MM talán túlzottan is sokat agyalt, hogy mivel tudná színesebbé tenni a hol electro, hol még mindig kövérkés, másutt meg soványan downtempós ütemekből összeálló egyórányi hasznos játékidőt. Szűcs dalalkotó képessége sem képes teljes mértékben szolgálni a Neo világát, és bár angol szövegei újabb előrelépést mutatnak, éneke – főleg az effektek nélküli felvételeken – sajnos erőtlen ebben a környezetben. Csettinthetünk a groove-os alapok hallatán, értékelhetjük a változatosság igyekezetét és az olyan pillanatokat, mint a nyitó Pointless Lowlands japán fúvós fujara betétje, a Clear And Clean ábrándos dallamsora, a 2&3 hibrid hangzása vagy az A Freeze Frame Of Mind effektezett töredezettsége, de a lemezt záró négy átlagosan hétperces tétel nem váltja be a jótékony durvulás ígéretét (egyedül a keleties elemeket is magába foglaló Renard kínál izgalmakat, de az agyat az sem akarja kipréselni a koponyából). – Dömötör Endre, est.hu