Art Garfunkel – Breakaway (1975/2006) Columbia Records

Art Garfunkel

Arthur Ira „Art” Garfunkel (Forest Hills, Queens, New York, 1941. november 5.) amerikai énekes, költő és színész, aki leginkább a Simon & Garfunkel duó tagjaként ismert.

Pályafutását Paul Simonnal kezdte 1955-ben. “Tom and Jerry” néven jelent meg első kislemezük, majd 1964-től Simon and Garfunkel néven szepeltek. 1970 óta filmezik és szólistaként készít lemezeket James Taylorral, Amy Granttel és Paul Simonnal is. Hatszor kapott Grammy-díjat.
A két zenész, Paul Simon és Art Garfunkel eloször 1957-ben készített közös számot. Eleinte különböző művészneveket használtak, mint például a Tom and Jerry. A rajzfilmekből jól ismert név alatt jelentették meg első jelentősebb számukat, a Hey Little Schoolgirl -t. A “Hé, kis iskoláslány” sikere a profi zenélés felé mozdította volna őket, de a “nagy iskolásfiú”, Art inkább tanulmányait folytatta. Garfunkel még középiskolás volt, amikor megismerkedett a vele egyidős Paul Simonnal. A szülői ösztönzés és a továbbtanulási vágy miatt egyetemen folytatta tanulmányait. Diplomával a zsebében ismét a zene felé fordult, és felkereste régi társát, a magyar származású és jó szerzői képességekkel rendelkező zenészt, Paul Simont. A két muzsikus 1964-tól ismét együtt dolgozott.
A duó mind zenei tekintetben, mind a siker szempontjából 1970-ben ért a csúcsra, a Bridge Over Troubled Water (Híd a zavaros víz felett) címu albumával. Arra mindenki számíthatott, hogy a lemez és annak címadó dala óriási siker lesz, de arra nem, hogy épp ekkor oszlik fel a sikeres duó és kezdenek szolópályát mindketten.
Garfunkel inkább a filmiparban tevékenykedett. Szerepet kapott a Catch 22 (A huszonkettes csapdája), a Carnal Knowledge és a Bad Timing címu filmekben. 1973-tól kétévente albumai is megjelentek. Szerzeményei néha a legjobbak között szerepeltek, de szólózenészként ő alkotott kevesebbet és kevésbé értékeset.

Lemezeik, munkásságuk ma is óriási hatással van a lírai rockzenére. Garfunkel aktuális mondanivalót hordozó szerzeményeivel a mufaj valódi gyöngyszemeit alkotta meg, amelyekben érzékenyen reagált a korosztályát foglalkoztató problémákra.

1975-ben jelent meg a Breakaway, a második szólóalbuma, amelyről az I Only Have Eyes For You lett sláger.

Barnus bejegyzésének frissítése.

A dalok jegyzéke:
01.I Believe (When I Fall In Love It Will Be Forever)
02.Rag Doll
03.Break Away
04.Disney Girls
05.Waters Of March (Aguas De Marco)
06.My Little Town
07.I Only Have Eyes For You
08.Lookin’ For The Right One
09.99 Miles From L.A.
10.The Same Old Tears On A New Background

https://zenekucko.com/03325

0

Visits: 46

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

8 − öt =

Password generation