
Bobby McFerrin eredeti hangszere a zongora volt, emellett megtanult fuvolán és klarinéton játszani. Egyedülálló a capella előadásmódjával, rendkívül széles, négy oktávnyi hangterjedelmével, valamint a szavak nélküli scat-vocaljával vált ismertté. Gyakran vált mellhangról fejhangra, így képes a kísérő szólamot és a főszólamot is ritmusra pontosan reprodukálni. A ritmushangszereket beat-box technikával, illetve különböző hangképzési technikák felvonultatásával idézi fel. Képes multifonikus éneklésre is, vagyis egy időben két hangot meg tud szólaltatni. Az 1990-es évek elején kezdett karmesterként tevékenykedni, többek között Leonard Bernsteintől is tanult.
Vezényelte a San Fransiscói Szimfonikusokat, a New York-i Filharmonikusokat, a Chicago Szimfonikusokat, a Philadelphia Szimfonikus Zenekart, a Los Angeles-i Filharmonikusokat, a Londoni Filharmonikusokat és még nagyon sok együttest szerte a világon. Sajátos stílusban vezényel, a Tell Vilmos című opera nyitányát például rendszeresen hangszer nélkül dúdoltatja el a zenészekkel, aminek mindig óriási sikere van. (jegymester.hu)
A Spontaneous Inventions volt Bobby harmadik albuma, a felvételei élőben készültek.
A számok:
01. “Thinkin’ About Your Body” (for Debs) Bobby McFerrin 3:15
02. “Turtle Shoes” Bobby McFerrin & Herbie Hancock 3:34
03. “From Me to You” Lennon–McCartney 2:19
04. “There Ya Go” Bobby McFerrin 3:40
05. “Cara Mia” Bobby McFerrin 4:54
06. “Another Night in Tunisia” Dizzy Gillespie, Jon Hendricks, Frank Paparelli 4:14
07. “Opportunity” Joan Armatrading 3:53
08. “Walkin'” Richard Carpenter 5:39
09. “I Hear Music” Burton Lane, Frank Loesser 3:54
10. “Beverly Hills Blues” Bobby McFerrin, Robin Williams 3:52
11. “Manana Iguana” Bobby McFerrin 2:20
Közreműködtek: Robin Williams (vocals on “Beverly Hills Blues”), Herbie Hancock (piano on “Turtle Shoes”).
https://zenekucko.com/04308
Találatok: 27
“
Bobby McFerrin – Spontaneous Inventions (1986) Blue Note Records
” bejegyzéshez egy hozzászólás