Ludditák – Ludditák (2003) Pseudo Rekordz

Ludditák egy magyar hip-hop lányduó. Az együttest két bátaszéki lány alapította 2002-ben. Fiáth Titanilla (MC Titi) és Marianna (MC Móki) az IMMC hatására kezdtek el rapelni. Első daluk a Tilos a reggel a Tilos Rádió első beszüntetéséhez kapcsolódik. Ezt a számot – saját elmondásuk alapján – csak poénból írták, aztán felkérték őket, hogy énekeljenek egy Tilos-buliban. A két ennivaló dunántúli liba lehengerlő old-school stílusban reppel (pláne, hogy a szándékolt gyermetegség bája is bennük van), páratlan rímpárokban beszél és utolérhetetlen ötletességgel illeszti össze a mondanivalót a formával. Valahol itt található az anyag fő ereje: a Fiáth lányok úgy látják belülről a pestiséget (hiszen évek óta ebben a közegben élnek), hogy közben lélekben sikerült megőrizniük vidékiségüket is. Az egyetlen hiba (az elsőre még megbocsátható technikai hiányosságokon és a keverési problémákon túl), hogy a lányoktól mindössze hét dal kapott helyet az albumon. A maradék amolyan igazi maradék: instrumentális alapismétlések, gyengécske remix-szerűségek és egy feledhető mikrofonpróbálgatás DJ Sztyepp részéről (Szól a ddzs). A Ludditák olyan, mint a Tereskova rapben, csak még annál is sokkal jobb, bájosabb, okosabb és szerethetőbb. A CD-ből csupán néhány száz darab készült.

 

Tracklist:

01 – Nehogy
02 – I’m So Pretty
03 – Keró
04 – Davajtye
05 – Falu
06 – Szól a ddzs
07 – Glória
08 – Tilos a reggel
09 – Davajtye Instrumental
10 – Tilos bits
11 – Gyalu
12 – Clash

https://zenekucko.com/luludi

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 27

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

18 − 9 =

Password generation