Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat százkilencvenötödik (195) lemeze a brit Rod Stewart második szólóalbuma. “Kevesen mondhatnak magukénakilyen hosszú és sikeres énekesi pályát mint Rod Stewart (1945), aki úgy tűnik legyőzte az időt és a divatáramlatokat. A skót származású, rekedtes hangú dalnok, sok mindennel megpróbálkozott mielőtt éneklésre adta a fejét. Legfőbb gyermekkori álma, hogy profi focista legyen majdhogynem megvalósult, hiszen szerződést kapott agy labdarúgó csapathoz, de mivel a sikerek elmaradtak és a kitartás még hiányzott belőle, inkább a bohéméletű Wizz Joneshoz csatlakozott aki közismert figurája volt a londoni zenei köröknek. Tőle tanult gitározni és énekesi karrierjét is vele kezdte. Csavargó, utcasarki énekesekként járták európát, míg végül Spanyolországban letartoztatták őket és hazatoloncolták. 1963-tól csatlakozik a Five Dimensions nevű zenekarhoz, ahol énekesként is fellép. Ezt követően a Hoochie Coochie Man formációba igazol, ahol máris ráragasztják a “Rod the Mod” nevet. 65-ben az együttest Long John Baldry feloszlatja és létrehozza a Streampacket nevű zenekart Stewarttal, Brian Augerral és Julie Driscollal. 1966-ban tewart kiválik a zenekarból, hogy egy másik rövidéletű együtteshez, a Shotgun Expresshez csatlakozzék. 67-ben Jeff Beck áthívja a Jeff Beck Groupba, amellyel a 68-as amerikai turnéjuk során szép sikert aratnak, és a kritika felfigyel a különleges hangú énekesre. Ennek a sikernek köszönhető, hogy 69-ben a Mercury szerződést köt vele első szólólemezének elkészítésére. A 70-ben megjelent album nem aratott különösebb sikert, annak ellenére, hogy olyan zenészek működtek közre mint Ron Wood, Mick Wailer, Ian McLagan és Martin Quittenton. A folkos beütésű kocsmadalok nem keltettek túlzott feltűnést, egy olyan korszakban amikor a hard és a heavy volt a meghatározó hangzás. Jeff Beck közben átalakította zenekarát és létrehozta a legendás Faces együttest,melynek énekese ki más lehetett volna mint Stewart. 70-ben Stewart két albumot is készít, a First Step című korongot a Faces-szel és saját szólóalbumát a GasolineAlley-t. A következő hét esztendőben Rod Stewart karrierje kettős úton zajlik: sorban jelennek meg szólólemezei, miközben a Faces oszlopos tagja. 1971 a nagy berobbanás éve: megjelenik az Every Picture Tells A Story címűszólóalbuma amely óriási sikert arat és vele párhuzamosan a MaggieMay című szám amely egyszerre vezette az angol és az amerikaislágerlistákat. Innentől kezdve Rod nemzetközi szupersztár. Lemezeit még nagyobb műgonddal készíti el, és a sikerek egymást követik: I’m Losing You (1971), You Wear It Well (1972), Smiler (1973). Stewartszerepe és helye a Faces-ben eléggé furcsává vált, hiszen saját szólóalbumai nagyobb sikert arattak mint az együttes produkciói. A lemezkiadóval is gondjai akadtak, ezért átszerződött a Warner Bros-hoz, ahol megjelentette Atlantic Crossingcímű albumát és átköltözött Los Angelesbe, mert túlzottnak találta az angol jövedelmi adót. Amilyen egyenes vonalú és sikeres volt szakmai pályafutása, annyira melléfogott a magánéletben. Sikertelen házasságainak sora Britt Eklanddal kezdődött, Alana Hamiltonnal és Kelly Emberggel folytatódott, miközben válásai során a “lányok” 45 millió dollártól szabadították meg. Utolsó nőügye az 1990-ben Rachel Hunterrrel kötött házassága akivel két gyermeke is van.
Mindeközben folyamatosan jelentek meg albumai, a Faces feloszlása után is, melyek rendre platinalemezek lettek. 1976-os slágere a Tonight’s The Nightnyolc héten keresztül vezette a slágerlistákat. 1979-ben nagy meglepetésre egy disco sikerszámmal rukkolt elő: DaYa Think I’m Sexy, amely a rocktörténet egyik frenetikus sikere, hiszen tizenhétszeres platinalemez. És a történet hasonlóan folytatódott a nyolcvanas és a kilencvenes években is. Rendszeresen megjelenő albumok, mindegyiken néhány slágerlistás szerzemény és töretlen népszerűség. A szokásosan magas színvonalú korongok közül kiemelkedik a Foolish Behaviour, a DowntownTrain és a Vagabound Heart melyeken a ballladisztikushangvételű számokban méginkább érvényesül a rekedtes, érzelemmel telített Rod Stewart-i hang. Úgy tűnik a skót dalnok még a harmadik évezredben is az élvonalbeli énekesek között lesz jelen.” (literatura.hu)
A dalok:
1. Gasoline Alley Rod Stewart, Ronnie Wood 4:02
2. It’s All Over Now Bobby Womack, Shirley Jean Womack 6:22
3. Only a Hobo Bob Dylan 4:13
4. My Way of Giving Ronnie Lane, Steve Marriott 3:55
5. Country Comfort Elton John, Bernie Taupin 4:42
6. Cut Across Shorty Wayne P. Walker, Marijohn Wilkin 6:28
6. Lady Day Stewart 3:57
8. Jo’s Lament Stewart 3:24
9. You’re My Girl (I Don’t Want to Discuss It) Dick Cooper, Beth Beatty, Ernie Shelby 4:27
A zenészek: Rod Stewart – ének, gitár a Jo’s Lament-en; Martin Quittenton – akusztikus gitár, gitár; Ronnie Wood – gitár, akusztikus gitár, basszusgitár; Sam Mitchell – slide gitár; Ronnie Lane – basszusgitár, ének a My Way Of Giving-en; Ian McLagan – zongora, orgona; William Gaff – fütty; Dennis O’Flynn – nagybőgő; Dick Powell – hegedű; Stanley Matthews – mandolin; Mick Waller – dob; Kenney Jones – dob; Pete Sears – zongora, basszusgitár.
https://tinyurl.com/yavdgbv7
Visits: 14
Publication author
“Rod Stewart – Gasoline Alley (1970/1998) Mercury Records” bejegyzéshez 2 hozzászólás