Cheb Mami – Dellali (2001) Virgin

Cheb Mami 1966-ban Algériában született, Ahmed Khelifati Mohamed néven. Szülei egyszerű gyári munkások voltak, és kilenc gyermeket neveltek. Az akkor nemrég önállósult Algéria egy sajátos fejlődési pályára lépett, mely elegyítette az arab nacionalizmust és az államszocializmus bizonyos elemeit. Ami a családot illeti, mindenkinek keményen dolgoznia kellett. Ahmed a hétköznapokon hegesztett, de alig várta a hét fénypontjait, a gyakori esküvőket, ahol a szereplésre vágyó fiú nagyobb tömeg előtt dalra fakadhatott. Egy rádiós vetélkedő során fedezték fel a tizenéves srác három (!) oktáv hangterjedelemmel hullámzó kivételes hangját, s tizenhat éves korától nem voltak gondjai a lemezszerződésekkel sem. Nemcsak otthon, de Európában is ismert lett a neve, mint a rai stílus ifjú tehetségé. Az albumot Miki küldte, a következő ajánlással:”Az énekesről tudni kell, hogy ő az aki Sting “Desert Rose” című méltán ismert (és elismert) számában vokálozik/duettezik Sting-el, aki ezt többek között azzal “hálálta meg”, hogy jelen lemezén vokálozott az előadónak. Aki az első számtól nem ijed meg (ez mintha egy kicsit hip-hop stílusra lenne hangszerelve), a többi számban felfedezheti a jellegzetes hangzásvilágot.” Köszönöm, kedves Miki!

Desert Rose koncerten:

 

Tracklist:

01 – Le Rai C’est Chic
02 – Khalouni
03 – Viens Habibi
04 – Madanite
05 – Rim Lachoua
06 – Yahamami
07 – Ana Oualache
08 – Ma Vie 2 Fois
09 – Tzazae
10 – Zarartou
11 – Mamazareh
12 – Machi Chaba
13 – Haoulou

Levin 2010. február 11-i bejegyzésének frissítése.

http://tinyurl.com/h6etwbm

0

Találatok: 1

Publication author

offline 32 perc

Levin

356
Comments: 2129Publics: 4551Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*
Password generation
Loading...