A Deutsche Grammophon német kiadó nagyszerű sorozatának második fejezete Beethoven versenyműveit tartalmazza parádés előadásban.III. zongoraverseny (c-moll; Op. 37)
(I. Allegro con brio; II. Largo; III. Rondo. Allegro)
Weber egyik írásában úgy nyilatkozott, hogy mollban írt versenyművek ritkán keltenek hatást a közönség körében, hacsak nincs határozott, figyelmet keltő mondanivalójuk. Nos, Beethoven egyetlen moll-koncertje nincs híján az efféle mondanivalónak, következésképpen hatásuk sem marad el soha.
A mű 1800-ban keletkezett, olyan, viszonylag „szelíd” kompozíciók társaságában, mint a B-dúr zongoraszonáta (Op. 22.), a Prométheusz-zene, a Szeptett (Op. 20.) és az Op. 18-as vonósnégyesek sorozata, amely szintén magába foglal egy c-moll darabot. Zongoratechnikai szempontból a c-moll koncert nem nehezebb az előző kettőnél, de a szólistának mégis merőben más kiindulópontból kell a mű előadását megközelítenie: itt nincs többé szó társalgási hangról, tetszetős közhelyekről; a zenekarral szemben pedig egyenrangú partnerként kell helytállni, a versenyszólam nem számíthat udvariasan háttérben maradó kíséretre.
IV. zongoraverseny (G-dúr; Op. 58)
(I. Allegro moderato; II. Andante con motor III. Rondo. Vivace)
Bár a c-moll és a G-dúr zongoraverseny komponálása között hat esztendő telt el, nem mondható, hogy ebben az időszakban a zeneköltő elhanyagolta volna a koncert műfaját. Ha forma tekintetében nem is nevezhető versenyműnek, mint zenekarral kísért szólóhangszerre írt darab mégis ebbe a kategóriába tartozik ugyanis az 1802-ben komponált két hegedűrománc; az 1803-4-es esztendőben pedig létrejött a hármasverseny. 1806-ban, a G-dúr zongoraverseny keletkezésének esztendejében írta Beethoven a hegedűversenyt is, egyéb művei közül pedig ekkor keletkezett a 32 zongoravariáció, a IV. szimfónia, a III. Leonóra-nyitány és az op. 59-be sorolt három vonósnégyes, amelyek Razumovszkij gróf nevét tették halhatatlanná.
A szimfonikus zenekar már valamennyi titkát felfedte a harminchat éves Beethoven előtt, hiszen ebben az időben már nyomtatásban is megjelent az Eroica! De mindent tud a zongoráról is: nemrég fejezte be a Waldstein-szonátát és az Appassionatát. Ilyen eszközök birtokában természetesen a zenekar és zongora közös produkcióját is másképpen alakítja ki, mint elődei, vagy egy évtizeddel korábban ő maga. A zongoraverseny műfajának nem új típusát, hanem minden esetben egyedi, sajátos és öntörvényű példáját teremti meg. A G-dúr koncert esetében ez azt jelenti, hogy a zenei mondanivaló egyes szám első személyben, a szólóhangszer, illetve a zongorajátékos szubjektív énjének legmélyéről fakadón indul el és teszi meg útját kifelé, a közösségbe, a nagyvilágba, az emberiség, illetve a zenekar hangszereinek együttese közé. A szólóhangszer öt ütemével indul a G-dúr versenymű első tétele, ezzel a páratlanul személyes és ugyanakkor tartózkodóan szemérmes bemutatkozással, amelynek során mintegy rábízza a darab mondanivalóját, a maga féltve őrzött titkát a zenekarra: vigye el üzenetét a világnak, adjon neki formát, fogalmazza meg, juttassa érvényre. Az előző versenyművek portáltémáinak határozott gesztusa, élesen kirajzolt profilja volt; ez a téma kis hangközlépésekben mozog, inkább sóhajokból, mint léptekből tevődik össze, inkább rábeszél, mint kijelent.
A zongoraversenyeket Maurizio Pollini adja elő a Karl Böhm vezette Bécsi Filharmonikusok kíséretével.
Piano Concerto No.3 in C minor, Op.37
1. 1. Allegro con brio 15:54
2. 2. Largo 9:37
3. 3. Rondo (Allegro) 9:06
Piano Concerto No.4 in G, Op.58
4. 1. Allegro moderato 17:20
5. 2. Andante con moto 5:08
6. 3. Rondo (Vivace) 10:09
7. Romance cantabile for piano, flute and basson accompanied by two oboes and strings in E minor Hess 13 (fragment completet by Hess) 4:52
Patrick Gallois, Pascal Gallois, Philharmonia Orchestra, Myung-Whun Chung
http://ouo.io/UkaqI6
Találatok: 1
Publication author
