Complete Beethoven Edition Vol 2 CD4: Violin Concerto & Romances (1997) Deutsche Grammophon

A Deutsche Grammophon német kiadó nagyszerű sorozatának második fejezete Beethoven versenyműveit tartalmazza parádés előadásban.“Korszakos jelentőségű alkotásokkal, négy szimfóniával, négy zongoraversennyel, hegedűre és zenekarra komponált két románccal, zongora- és hegedűszonáták, vonósnégyesek, más kamaraművek sorával maga mögött írta meg Ludwig van Beethoven op. 61. Hegedűversenyét, a zeneirodalom nevezetes D-dúr hegedűkoncertjeinek egyik legjelentősebbikét.
A versenyművet Beethoven Franz Clement hegedűművész, a bécsi Operaház hegedűsének felkérésére komponálta 1806-ban, egyidőben az V. szimfóniával és az op. 69. gordonkaszonátával. A mű 1808-ban megjelent első kiadásán az ajánlás mégsem Clementnek, hanem Stephan von Breuningnak, Beethoven ifjúkori barátjának szól.
A kortársak megjegyzik, hogy Beethoven – mint felkérésre írott műveit általában – Hegedűversenyét is az utolsó pillanatban fejezte be. Czerny szerint Clement két nap alatt tanulta volna meg, más változatban egyenesen lapról játszotta volna nagy sikerrel hangversenyén, ahogy akkor nevezték, Akadémiáján, 1806. december 23-án.
ABeethoven-biográfus Alexander Wheelock Thayer idézi a hangverseny egyik kritikáját, egyebek között arról, hogy Beethoven Hegedűversenyét elismerő tetszés fogadta. A szakértők azonban a kritikus szerint m,egegyeztek abban, hogy a mű folyamatossága szakadozott, egyes helyeinek végnélküli ismételgetése fárasztó. Beethoven elismert nagy tehetségétől a korábbiakhoz hasonló műveket várna, olyanokat, amelyek őt az elsők közé emelték. Óvja attól, hogy a Hegedűverseny útját kövesse.

Kétségtelen, hogy Beethoven Hegedűversenye hosszú ideig nem vált a koncertpódiumok műsordarabjává, és kezdetben a zeneműkiadók sem igen kaptak rajta. Mint majd később Brahms D-dúr hegedűversenyét, Beethoven művét is a magyar származású Joachim József honosította meg maradandóan a hangversenyműsorokon. Először 1844-ben, 13 évesen játszotta Londonban Mendelssohn vezényletével.

Talán igaza van a hegedűjáték történetéről írott könyvében Andreas Mosernek abban, hogy a Hegedűverseny érvényesülésének útját az értetlen bécsi kritika is segített ilyen hosszú ideig elzárni. De még inkább magának a műnek azokra a tulajdonságaira kell gondolnunk, amelyek éppen Bécsben a kedvezőtlen fogadtatást is kiváltották. Beethoven Hegedűversenye azok számára, akiknek füle elődei, elsősorban Mozart hegedűversenyeihez szokott, sok tekintetben váratlanul, idegenül hangozhatott. A zene alkotásainak egyre inkább ki kell alakítaniuk, meg kell érlelniük a hozzájuk illő előadásmódot, és azzal együtt felnevelniük a befogadásukra kész közönséget. Ezt az utat Beethoven Hegedűversenyének is meg kellett járnia különösen egy olyan korban, amikor a hegedűjáték stílusa jelentős változáson ment át. Beethoven Hegedűversenyének sikere pedig nem a megszokásaiba belefeledkezett Bécsben, hanem az európai zene más székhelyein érhetett be.” (Ujfalussy József)

Violin Concerto In D, Op.61
1. 1. Allegro ma non troppo 26:39
2. 2. Larghetto 11:26
3. 3. Rondo (Allegro) 10:22
Anne-Sophie Mutter, Berliner Philharmoniker, Herbert von Karajan

Concerto movement in C major for violin and chamber orchestra
Fragment completed by Wilfried Fischer
4. Allegro con brio 15:45
Gidon Kremer, London Symphony Orchestra, Emil Tchakarov

5. Violin Romance No.1 in G major, Op.40 6:13
6. Violin Romance No.2 in F major, Op.50 7:38
Gil Shaham, Orpheus Chamber Orchestra

http://ouo.io/9oh9i3

0

Találatok: 1

Publication author

offline 5 óra

Levin

Avatar 559
Comments: 2235Publics: 4723Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkettő − kettő =

Password generation