Laux Trio – Everything Happens To Me (2002) Jokerex

A Trió magyar illetve nemzetközi sikerszámokat unplugged hangszerelésben elevenít fel, úgy élőben, mint lemezen. A CD mottója és címe: Everything Happens To Me, amely szám Laux József barátja, Szabó Gábor  világhírű jazz gitáros emlékére került fel a kiadványra. Laux József már iskolás korában dobolt, különböző jazz-zenekarokban játszott. 1962-ben alapító tagja volt az Omegának, ahol egyetlen szerzemény fűződik nevéhez, a Kérgeskezű favágók című instrumentális dal. 1971-ben Presser Gáborral kiváltak és megalakították az LGT-t. 1976-ig volt a zenekar dobosa. Később disszidált és Los Angelesben telepedett le, miután elvált Adamis Annától. Először csupán 1985-ben látogatott haza, majd a 90-es évek elején végleg hazatelepült. Zenekara a Laux Trio. JLX Kiadó néven könyv- és lemezkiadót alapított. Dolgozott együtt az Average White Banddel, Brian Adamsszel, Boz Scaggs-zel, Dionne Warwickkal, Tanya Tuckerrel és Frank Zappa-val is. 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. Rövid betegség után, 2016. augusztus 6-án meghalt.

 

Laux József – dob
Dávid Tamás – zongora
Sárkány Sándor – bőgő

Közreműködnek:

Nagy Iván – trombita, ének
Jona Linch – ének
Mbaye Ndiaye – ütősök

Tracklist:

01 – Somebody Loves Me
02 – The Sheik of Araby
03 – Bye, Bye Blackbird
04 – And I Love Her
05 – Everything Happens to Me (In Memory of Gábor Szabó)
06 – It’s Only a Paper Moon
07 – Autumn Leaves
08 – Traditional
09 – Tenessee Waltz
10 – Cheek to Cheeck
11 – Yesterday
12 – Hello Dolly
13 – I Wish You Love
14 – Satin Doll
15 – Route 66
16 – Petroleum Lantern
17 – I Can’t Give You Anything but Love
18 – Silent Night

http://tinyurl.com/hlhrqyu

0

Találatok: 1

Publication author

offline 21 óra

larryz

223
Comments: 424Publics: 1790Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*
Password generation
Loading...