VA – The Ultimate Jazz Archive, Set 36 [4CD] (2005) Membran Music

The Ultimate Jazz Archive egy öszzesen 168 (!) lemezből álló – tehát igazán átfogónak tekinthető – válogatás, melynek harminchatodik része a bigband korszak jelentős előadóit mutatja be. A mai menü: Gene Krupa, Charlie BarnetErskine Hawkins, Lionel Hampton

Set 36 – CD 1: Gene Krupa

Eugene Bertram “Gene” Krupa (J1909-1973) amerikai jazz és big band dobos, zenekarvezető, színész, zeneszerző. Gyermekkorában kezdett dobolni, és miután édesanyja nem tudta rávenni, hogy papnak menjen, családja nagy része azon fáradozott, hogy zenei pályafutását elősegítse. A legjelesebb tanára Roy C. Knapp volt. Chicagóban nőtt fel, ahol a húszas években kikerülhetetlen volt a jazz. Krupa 1927-ben az odalátogató Red McKenzie névleges vezetése alatt készítette el első lemezfelvételeit, amit tulajdonképpen Eddie Condon szervezett, akinek szintén ez volt az első felvétele. Ezen a jazztörténeti jelentőségű felvételi napon először rögzítettek basszusdobot és tam-tamokat (korábban a hangmérnökök rettegtek a rezonanciától, amely leröpítette a felvevőtűt a viaszlemezről). A felvételek sikerültek, és amikor Krupa és Condon 1929-ben úgy döntöttek, hogy New Yorkba költöznek, hírnevük már megelőzte őket. 1934 végén csatlakozott Benny Goodman akkortájt megszervezett big bandjéhez. Krupa a Goodman-trióban és -kvartettben hozta a legjobb formáját. Ezeken a felvételeken csak seprűvel játszott, finoman, ügyesen és nagy lelkesedéssel. Számtalan utánzója a villogást és a látványosságot tartalom nélkül csinálja, ám példájának hála, halálát követően sok príma swingdobos folytatta stílusát, még a kilencvenes években is érezhető művészetének hatása.

Tracklist:

01 – Bolero At The Savoy (1938)
02 – I Know That You Know (1938)
03 – Fare The Well, Annie Laurie (1938)
04 – Wire Brush Stomp (1938)
05 – Nagasaki (1938)
06 – Jeepers Creepers (1938)
07 – Murdy Purdy (1938)
08 – Ta-Ra-Ra-Boom-Der-E (1938)
09 – Grandfather’s Clock (1938)
10 – Apurksody (1938)
11 – Never Felt Better, Never Had Less (1938)
12 – Do You Wanna Jump, Children? (1938)
13 – The Madame Swings It (1938)
14 – Dracula (1939)
15 – Symphony In Riffs (1939)
16 – Drummin’ Man (1939)
17 – Georgia On My Mind (1941)
18 – Fool Am I (1941)

Set 36 – CD 2: Charlie Barnet

Charles Daly “Charlie” Barnet (1913-1991) amerikai jazz szaxofonos, zeneszerző és zenekarvezető. A swingkorszak zenekarvezetői közül Barnet tehette leginkább azt, amihez kedve volt. Gazdag New York-i család sarja volt, már iskoláskorában zongorázott és nádfúvós hangszereken játszott, tízéves korára pedig eldöntötte, hogy jazzt fog játszani. Első saját zenekarát 1933-ban alakította, és innentől kezdve az egész swingkorszakban hol volt zenekara, hol nem. Barnet anyagilag megengedhette magának, hogy bármiféle zenei, vagy más szeszélyét kiélje, és meg is tette azt. Vezető szerepet játszott a fekete zenészek alkalmazásával kapcsolatos faji tabuk ledöntésében. A negyvenes évekre Barneté volt az egyik legjobb big band, és még sok népszerű felvételt készített, mint a Skyliner-t. Bár többféle szaxofonhoz értett, zenekarának szopránjátéka adta meg a maga jellegzetes soundját. A negyvenes évek végére Barnet a big band-területen mindent elért, amire csak képes volt. Feloszlatta zenekarát, és szállodásnak állt. A későbbi években időnként még alakított egy-egy kisegyüttest különleges alkalmakra…

Tracklist:

01 – Swing Street Strut (1939)
02 – Echoes Of Harlem (1939)
03 – Scotch And Soda (1939)
04 – Only A Rose (1939)
05 – I Never Knew (1939)
06 – Miss Annabelle Lee (1939)
07 – Lazy Bug (1939)
08 – Ebony Rhapsody (1939)
09 – Lament For A Lost Love (1939)
10 – Cherokee (1939)
11 – The All Night Record Man (1939)
12 – The Last Jump (1939)
13 – The Duke’s Idea (1939)
14 – The Count’s Idea (1939)
15 – The Right Idea (1939)
16 – The Wrong Idea (1939)
17 – Ogoun Badagris (Voodoo War God) (1939)
18 – Oh What You Said (Are We Burnt Up?) (1939)
19 – Night Claw (1939)
20 – Between 18th And 19th On Chestnut Street (1939)
21 – Clap Hands, Here Comes Charlie (1939)
23 – Moonglow (1941)

Set 36 – CD 3: Erskine Hawkins

Erskine Ramsay Hawkins (July 26, 1914 – November 11, 1993) amerikai trombitás és big band vezető. Legismertebb szerzeménye a Tuxedo Junction című jazz standard. Ez a Második Világháború alatt vált Amerikában listavezető lemezzé.

Tracklist:

01 – Soft Winds (1940)
02 – Nona (1940)
03 – Riff Time (1940)
04 – No Use Squawkin’ (1940)
05 – Uncle Bud (1941)
06 – Blackout (1941)
07 – Blue Sea (1941)
08 – Shipyard Ramble (1941)
09 – Hey Doc! (1941)
10 – Bicycle Bounce (1942)
11 – Lucky Seven (Bill’s Tune) (1942)
12 – Country Boy (1942)
13 – Bear Mash Blues (1942)
14 – Tippin’ In (1945)
15 – Caldonia (1945)
16 – Drifting Along (1945)
17 – Good Dip (1945)
18 – Holiday For Swing (1945)

Set 36 – CD 4: Lionel Hampton

Lionel Leo Hampton (1908-2002) amerikai jazz vibrafonos, zongorista, ütőhangszeres, zenekarvezető és színész. A könnyűzene igazi sztárja volt. A szving-korszakban rendkívül népszerű lett részben Benny Goodman együtteseiben, részben saját big bandjével, valamint saját kisegyütteseivel is. Az 50-es, 60-as, 70-es években valóságos dzsesszcirkuszt működtetett, a rhythm and bluestól a szvingig mindent csinált, ami hatásos. Elképesztően hosszú életű és vibráló személyiség, Hampton exhibicionista személyisége prominens helyet biztosít számára a jazzben. Jóllehet sohasem volt innovatív zenész és nem lehet helye Louis Armstrong és Duke Ellington mellett, mégis a jazz óriása. Egy dolog kétségtelen – ha Lionel Hampton nem jött volna felvillanyozó szólóival, leállíthatatlan dinamizmusával, elképesztő lelkesedésével, az élet és a zene hamisítatlan szeretetével, a jazz világa komorabb, szürkébb lett volna.

Tracklist:

01 – Vibe Boogie (1945)
02 – Screamin’ Boogie (1945)
03 – Doublin’ With Dublin (1945)
04 – Ribs And Hot Sauce (1945)
05 – Blow Top Blues (1945)
06 – Two Finger Boogie (1945)
07 – Someday You’ll Be Sorry (1945)
08 – Beulah’s Boogie (1945)
09 – Playboy (1945)
10 – Punch And Judy (1945)
11 – Pinetop’s Boogie (1946)
12 – On The Sunny Side Of The Street (1946)
13 – Rockin’ In Rhythm – Part 1 (1946)
14 – Rockin’ In Rhythm – Part 2 (1946)
15 – Gay Notes (1946)
16 – Tempo’s Birthday (1946)
17 – Hamp’s Salty Blues (1946)
18 – Ridin’ On The L And N (1946)

Külön köszönet baljan-nak e különleges válogatás megosztásáért és az eredeti feltöltésért!

http://tinyurl.com/glsxf6d

0

Visits: 7

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

19 + 11 =

Password generation