Complete Beethoven Edition Vol 3 CD1: Die Geshöpfe des Prometheus (1997) Deutsche Grammophon

A Die Geschöpfe des Prometheus, amely Beethoven első találkozása a színpaddal, 1800-1801-ben keletkezett. A táncköltemény koreográfiáját a kor nagyhírű táncművésze, Salvatore Vigano alkotta. Vigano a színpadi tánc merev és formális stílusát jelentős mértékben megújította, valószerű, élő mozgást varázsolt a színpadra, tánckölteményeinek hőseit realisztikusan jellemezte. Érthető, hogy a Prometheuszról szóló táncjáték Beethoven élénk érdeklődésével találkozott, hiszen a félisten, aki elhozta a tüzet az Olimposzról az emberiség számára, bizonyos értelemben minden nagy művész eszményképe. Vigano tánckölteményének szövege nem maradt reánk, és Beethoven zenéjének eredeti partitúrája is elveszett. A darab cselekményét az egykorú színlap ismertetéséből rekonstruálhatjuk: két felvonásból állt a mű, kezdetén két szobor elevenedett meg a zene hatására és e két szobor fogékonnyá vált az emberi érzések iránt. A továbbiak során Apollo és a múzsák e megelevenedett szobrokat – Prometheusz teremtményeit – a Parnasszuson megtanították a művészetekre. Ez a balett cselekménye, amelyet Beethoven a nyitányon kívül tizenhat tételben zenésített meg. A Prometheusz-nyitány igen népszerű, a táncjátéktól függetlenül is gyakran hangzik fel. A lassú bevezetés ünnepélyes hangjai vezetnek a mozgalmas, szinte lélegzet nélkül tovaszáguldó főtémához. Ennek a folyondárszerű mozgásnak ellentéteképpen a nyitány melléktémáját apró, tagolt motívumokból szerkesztette Beethoven. Akárcsak a táncjáték további tételei, a nyitány is Haydn és Mozart hatását mutatja.

A táncjáték rövid, változatos tételei közül kiemelkedik a bevezetés gyanánt felhangzó viharzene – a klasszikus kor közkeletű viharzenéinek egyike – és a kifejezetten mozgást interpretáló tételek mellett a harmonikus, szemlélődő hangulatú lassú tételek sora. A zeneköltő régebbi kompozícióit is felhasználja a balettzenéhez, két kontratáncot (az ugyancsak 1800-1801-ben komponált Tizenkét kontratánc 7. és 11. darabját, WoO 14.); mindkettőt a zárótételben dolgozza fel. Az egyiknek Beethoven más műveiben is jelentős szerepet ad: az egy évvel később komponált Esz-dúr zongoravariációk, ismertebb néven Eroica-variációk, op. 35 témájaként alkalmazza, 1803-ban pedig az Eroica szimfónia zárótételében dolgozza fel ismét. (Forrás: Pándi Marianne hangversenykalauza)

https://ouo.io/aD0bUP

0

Találatok: 1

Publication author

offline 1 óra

Levin

356
Comments: 2130Publics: 4551Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*
Password generation
Loading...