Complete Beethoven Edition Vol 3 CD5: Orchesterwerke (1997) Deutsche Grammophon

A Deutsche Grammophon német kiadó nagyszerű sorozatának harmadik fejezete Beethoven zenekari műveit tartalmazza parádés előadásban.

A pesti Német Színház épülete a mai Vörösmarty tér sokaktól csodált, nem kevesebbektől ízlésficamnak tartott új üvegpalotája helyén) épült, megnyitására 1812. február 9-én került sor, melyre az akkori idők legnépszerűbb szerzőjétől, August Kotzebue-tól rendeltek egész estét betöltő darabot, s hozzá ünnepi elő- és utójátékot.
Az Ungarns erste Wohlthäter (Magyarország első jótevője) Szent István korában játszódik. Egy Pest melletti nyílt térségen fogadja a körülállók üdvözlő kórusát, dicséri apját a pogányság letöréséért, megbocsát a fogságába került és kereszténnyé lett Gyula fejedelemnek, a magáé mellett álló trónra ülteti az éppen megérkező Gizellát, fogadja a neki Rómából koronát hozó aggokat, majd „a jövőbe lát”: áldja tetteikért leendő utódait, Lászlót, Andrást, Nagy Lajost, Mátyást, végezetül a magyarok Nemtője által a trónra kerülő „közkedvelt dinasztiát” (a Habsburgokat), külön is megemlítve Mária Teréziát s unokáját, az éppen koronaviselő Ferenc királyt.
Ehhez a mai ízlésünk szerint szörnyűséges alkotáshoz maga Beethoven írt nyitányt és kilenc oratórikus betétet – az István király-nyitány (felsejlik benne az Öröm-óda témája) ma is ott van sok jeles zenekar műsorán. (Danis Győző)

König Stephan op.117
01. Ouvertüre (Andante c.m.- Presto)
02. 1 Chor (Ruhend von seinen Taten) – Sprechtex
03. 2 Chor (Auf dunklem Irrweg in finstern Hainen) – Sprecht
04. 3 Siegesmarsch (freurig und stolz) – Sprechtext
05. 4 Chor (Wo die Unschuld Blumen streute)
06. 5 Melodram
07. 6 Chor (Eine neue strahlende Sonne)
08. 7 Melodram
09. 8 Geistl.Marsch – Sprechtext – Chor (Heil unserm Könige)
10. 9 Schlusschor (Heil, Heil unsern Enkeln)
Orchestra dell’Accademia Nazionale di Santa Cecilia – Myung-Whun Chung
Dietrich Fischer-Dieskau, Helmut Rühl

Die schöne Schusterin WoO 91
11. Arie (O welch ein Leben)
12. Arie (Soll ein Schuh nicht drücken)
Anneliese Rothenberger, Convivium musicum München – Erich Keller

13. Tarpeja – Introduction to Act 2 (Entr’acte) WoO 2b (Alla marcia ma non troppo presto)
Gothenburg Symphony Orchestra – Neeme Jarvi

14. Tarpeja – Triumph March WoO 2a (Marcia – Lebhaft und stolz)
15. Germania WoO 94 – Schlussgesang aus ‘Die gute Nachricht’
16. Es ist vollbracht WoO 97 – Schlussgesang aus ‘Die Ehrenporten’
17. Vestas Feuer Hess 115 – Szene 1
Susan Gritton, David Kuebler, Robin Leggate, Gerald Finley
BBC Singers and Orchestra – Andrew Davis

https://tinyurl.com/ybrv2nmf

0

Találatok: 1

Publication author

offline 14 óra

Levin

Avatar 553
Comments: 2236Publics: 4721Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

20 + három =

Password generation