
“Jukka Tolonen a ’60-as évek vége óta van a pályán, s legalább negyven lemezen játszott főszerepet. Túlzás nélkül állítható, hogy a legeredetibb és leginvenciózusabb fusion-gitárosok egyike, aki nagyrészt nem hozott anyagból, hanem saját ötletek alapján dolgozik. Az 1952-ben Helsinkiben született művész hét évesen kezdett zongorázni, tizenegy évesen váltott a gitárra, s két évvel később már rockzenekart alapított. Első szólólemeze, az 1971-ben kiadott Tolonen! óriási siker volt hazájában, Finnországban: az év legjobb albumává választották. Négy évvel később Tolonen megkapta a Finn Jazzszövetség Yrjö-díját, ami a legnagyobb szakmai elismerésnek számított az északi országban. Kontinensünk máig talán legnagyobb tekintélynek örvendő jazz-szakkönyve, Joachim E. Berendt először 1953-ban megjelent, majd állandóan bővített Das grosse Jazzbuchja Janne Schaffer, Jan Akkermann, Allan Holdsworth, Terje Rypdal és Volker Kriegel mellett emlegeti Tolonent mint Európa egyik meghatározó, jazz-rock idiómában gondolkozó gitárosát. Ami érthető is, hiszen fusionalbumai, a Summer Games, a The Hook vagy a Hysterica a korszak jazz-vonzalmú fiataljainak alapélményei lettek, s Tolonennek a ’60-’70-es évtized fordulóján működő zenekarát, a négy lemezt kiadott Tasavallan Presidenttit álló ováció fogadta Svédországban és Angliában is: a „Pressa” volt az első finn jazzegyüttes, amely bebocsátást nyert a londoni Ronnie Scott’s és Marquee klubba vagy a liverpooli The Cavernbe. 1978-ban olyan sikere volt a montreux-i jazzfesztiválon, hogy hangversenyét lemezen is rögzítették Montreux Boogie Live címmel. A ’90-es évtizedet gyakorlatilag Svédországban töltötte, majd 2000-ben tagja lett a The Magic Combo néven ismert indiai-finn zenekarnak.” (Máté J. György, fidelio.hu)
E lemezén muzsikáló zenészek között felbukkant még egy, számomra ismerős név is: a zseniális basszusgitáros Pekka Pohjola.
A1 Elements: Earth Fire Water Air
Bass – Pekka Pohjola; Drums – Reino Laine; Electric Guitar, Acoustic Guitar, Piano, Spinet – Jukka Tolonen; Saxophone [Soprano]– Pekka Pöyry 8:09
A2 Ramblin’
Bass – Heikki Virtanen; Drums, Cowbell – Reino Laine; Guitar – Jukka Tolonen; Saxophone [Alto]– Pekka Pöyry 9:03
B1 Mountains
Electric Guitar, Acoustic Guitar – Jukka Tolonen; Saxophone [Soprano]– Pekka Pöyry 6:42
B2 Wanderland
Bass – Pekka Pohjola; Drums – Ronnie Österberg; Electric Guitar, Acoustic Guitar, Piano, Spinet – Jukka Tolonen 5:06
B3 Last Night
Bass – Pekka Pohjola; Drums – Ronnie Österberg; Guitar – Jukka Tolonen ; Organ – Jukka Gustavson
http://ouo.io/oA2Ncy
Találatok: 6
Két hozzászólás 2012-ből:
Georgie:
“Régi ismerős! Szabadkán élő egykori évfolyamtársamnál hallottam legutoljára ezt a remek gitárost!”
Szilvio:
“Finnországban a mai napig Kodály módszer szerint oktatnak. Tudnak is
zenélni, énekelni. Köszönettel vittem az albumot!”