Katie Melua – Piece By Piece (2006) Dramatico Records

Az est.hu ismertetőjéből: “Ahogy 2004-ben, úgy 2005-ben is Katie Melua adta el a női előadók közül a legtöbb lemezt Nagy-Britanniában – még Madonna sem ért a nyomába.

A 2003-as bemutatkozó album, a Call Off The Search (illetve az annak turnéját dokumentáló On The Road Again DVD) után a grúz születésű, de Angliában élő gitáros-énekesnő és a mögötte álló zeneszerző-producer Mike Batt ismét rátalált arra a lányosan szentimentális, mégis gyermekien könnyed hangulatú zenére, melyben – miután a dalszerzői rutin érzékeny női énekhanggal párosul – a fél világ örömmel megmártózna.
A 21 éves lány és mentora a két évvel korábbi lemezhez képest nagyobb hangsúlyt helyezett a szuverén alkotói fejlődés bemutatására, így a Piece By Piece ugyanannyi Melua-szerzeményt tartalmaz, ahány sztenderd felépítésű Batt-féle bluest, és mindössze három feldolgozás került az albumra. A gitáros-énekes szépséget felfedező és felfuttató veterán zenész-producer keze nyoma persze Katie nagyobb „lélektere” ellenére is minden dalon érződik, ráadásul a 2003-as The Closest Thing To Crazy után most egy még inkább fülbemászó, szinte nevetségesen egyszerű felépítésű és banális üzenetű sláger is került az albumra – nem véletlenül. A Nine Million Bicycles álmodozó-világimádó hangulata rányomja bélyegét az egész albumra, s mellette Batt további szerzeményei (például a Shy Boy és a Blue Shoes) sem tűnnek lélektelennek, Melua dalai pedig nem tetszenek modorosnak (érdekesség, hogy az egyik Batt-kompozíció az a Thank You, Stars, amit a két évvel ezelőtti The Closest Thing To Crazy maxi bónuszdalaként már ismerhettünk). Az új albumra került három feldolgozás közül a Harold Arlen-féle klasszikus Blues In The Night átirata a legsikerültebb, a Cure-tól kölcsönvett Just Like Heaven bájos délutáni teadallá vált, a On The Road Again című Canned Heat-hippiblues verziója pedig meghúzza magát a többi dal között.

A Piece By Piece meghallgatása azt az érzést kelti, mintha Batt elengedte volna Katie egyik kezét, de a másikat még mindig erősen szorítaná: ez az album személyességben nem ér fel a kikerülhetetlen párhuzamként emlegetett Norah Jones Feels Like Home-jához, de már sokkal jobban érződik belőle Melua lobbanékonysága, kiváló arányérzéke és szabad akarata. Saját szerzeményei, a címadó Piece By Piece, a rendhagyó módon politikus Spider`s Web, az egyetlen hatalmas levegővételre emlékeztető I Cried For You és a záróvallomásként szolgáló I Do Believe In Love mind arról tanúskodnak, hogy ennek a lánynak bizony dalból van a lelke.”

A lemez felvételeinek készítői:
Vocals: Katie Melua
Guitars: Katie Melua, Chris Spedding, Jim Cregan
Piano: Mike Batt (Katie Melua on “I Do Believe In Love”)
Bass: Tim Harries
Drums: Henry Spinetti
Solo Trumpet: Dominic Glover
Solo violin: Mike Darcy
Percussion: Martin Ditchman, Chris Karan
Harmonica: Paul Jones (“Blues In The Night”)
Ethnic flutes: Adrian Brett (“Nine Million Bicycles”)
Mandolin: Peter Knight (“Thankyou, Stars”)
Sitar: Craig Pruess (“Halfway Up The Hindu Kush”)
Orchestra: The Irish Film Orchestra – Conductor: Mike Batt

A dalok:
01) Shy Boy
02) Nine Million Bicycles
03) Piece By Piece
04) Half Way Up The Hindu Kush
05) Blues In The Night
06) Spider’s Web
07) Blue Shoes
08) On The Road Again
09) Thankyou, Stars
10) Just Like Heaven
11) I Cried For You
12) I Do Believe In Love

https://zenekucko.com/06618

0

Visits: 12

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × négy =

Password generation