Radiohead – OK Computer (1997) Parlophone

Lehet azt mondani, hogy mondjuk a Beatles nem is volt jó (lásd: Quincy Jones), de a jelentőségét és fontosságát tények támasztják alá, ezt már nemigen lehet vitatni. Hasonló a helyzet a lemezekkel is: általánosan elfogadott klasszikussá nem feltétlenül azért válik egy lemez, mert pusztán jó, hanem mert ezenkívül is felvonultat valami olyasmit, ami megkérdőjelezhetetlenné teszi a helyét a rock panteonjában. Ha van klasszikus album az elmúlt húsz+ évből, akkor szinte mindenütt a Radiohead és az OK Computer a nyerő a jelentősebb magazinok által készített “All Time Top Albums” szavazáson.

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat nyolcszázharmincnyolcadik (838) lemeze.

1997 a változások éve volt: 18 év után újra a Munkáspárt nyerte a brit választásokat, mely kezdetben óriási optimizmust indukált az országban, hogy aztán annál keserűbb legyen a csalódás. Ekkorra már masszívan begyűrűzik az információs forradalom a mindennapi életbe is, és a popzene is új stílusnevektől hangos: breakbeat, jungle, drum’n’bass, big beat – ezek a kifejezések szinte pillanatok alatt szivárogtak be a klubokból a mainstreambe és a vak is láthatta, hogy a gitár a múlt hangszere, a felgyorsult életritmushoz más ütemek és hangok kellettek.

Az OK Computer központi témái: félelem a technikai fejlődéstől, aztán az elidegenedés, az emberi tényező lassú eltűnése, és az élet elgépiesedése – valójában egyik sem új gondolat, de ahogy Yorke és a zenekar csomagolta őket, úgy még korábban senki. A szövegek kíméletlen poszt-orwelli pesszimizmusuk ellenére is humánus üzeneteket közvetítettek, a zene pedig egyszerre hat ezredvéginek és időtlennek, érezhető elektronikus zenei hatásokkal, ugyanakkor bevallottan klasszikus rock-utalásokkal is (Beatles, Pink Floyd, Beach Boys, Queen). Bár a Radioheadet szokás – néha jogosan – bírálni a túlzott melodráma, a pátosz és a szövegeket belengő önsajnálat miatt, az OK Computer meggyőzi a hallgatót, hogy minden hatásvadászata ellenére az egész úgy, ahogy van, jó. A lemeznek persze hamar híre megy, és az amúgy is nagy reménységnek számító Radiohead – Thom Yorke (ének, gitár), Ed O’Brien és Jonny Greenwood (gitár), Colin Greenwood (basszusgitár) és Phil Selway (dob) – hirtelen azon kapja magát, hogy ő az ezredforduló U2-ja és Pink Floydja egy személyben, a zenekar, melyet a vájtfülű kritikusok imádnak, és melynek lemezeit milliószámra vásárolják világszerte. Ilyen egyetértés utoljára talán a Nirvana Nevermind-jával kapcsolatban volt, ami aztán hatásában is forradalmi lett. A felszín alatt azonban már szerveződött az új “forradalom”, az OK Computer által bevallottan befolyásolt zenekarok alakultak, a prog-rockos vonalat és Yorke teátrális manírjait kölcsönvevő Muse, a rádióbarát melankóliát tökéletesen befogadhatóvá csiszoló Coldplay, aztán nyomukban a Keane, az Athlete, a Snow Patrol és a többiek, melyek főként ugyancsak a Radioheadre építenek, de az OK Computer hátborzongató atmoszféráját nyomokban sem sikerül megidézni, mert nem is ez volt a cél.

01. Airbag
02. Paranoid Android
03. Subterranean Homesick Alien
04. Exit Music (For A Film)
05. Let Down
06. Karma Police
07. Fitter Happier
08. Electioneering
09. Climbing Up The Walls
10. No Surprises
11. Lucky
12. The Tourist

 http://links.snahp.it/312OKCp




 

0

Találatok: 5

Publication author

offline 1 hét

dali300

Avatar 144
https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban
Comments: 454Publics: 1314Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy × 2 =

Password generation