Tesla – The Great Radio Controversy (1989) MCA Records

Tesla

A zseniális szerb feltalálóról, Nicola Tesláról elnevezett amerikai rockzenekar 1984-ben, a kaliforniai Sacramentóban alakult, és igen hamar az USA és Kanada egyik legnépszerűbb, legsikeresebb zenekara lett.

Bemutatkozó albumuk, az 1986-ban megjelent Mechanical Resonance azonnal platinalemez lett, de későbbi lemezeik is igen sikeresek voltak.
A zajos siker hangja hozzánk valamiért nem nagyon jutott el.

Az együttes második stúdiólemezének címe a rádió feltalálásával kapcsolatos vitára utal.
A világ egyik legjelentősebb és leghíresebb tudósa és feltalálója, a szerb származású Nikola Tesla az általa feltalált rádiót már 1986-ban bemutatta. Akkoriban asszisztensként dolgozott nála az olasz fizikus, Guglielmo Marconi, aki 1901-ben előrukkolt vele, mint saját felfedezésével, s 1909-ben Nobel díjat is kapott érte. Tesla azonnal beperelte érte, de az ítéletet már nem élhette meg, az csak 1943-ban, halála évében született meg: hivatalosan is Teslának tulajdonította a rádió feltalálását.

A számok:
01. Hang Tough (Jeff Keith, Tommy Skeoch, Frank Hannon, Brian Wheat) – 4:21
02. Lady Luck (Keith, Skeoch, Hannon, Wheat) – 3:39
03. Heaven’s Trail (No Way Out) (Keith, Skeoch) – 4:41
04. Be a Man (Keith, Hannon, Skeoch) – 4:20
05. Lazy Days, Crazy Nights (Keith, Skeoch) – 4:26
06. Did It for the Money (Keith, Skeoch, Hannon) – 4:25
07. Yesterdaze Gone (Keith, Hannon) – 3:43
08. Makin’ Magic (Keith, Skeoch, Hannon, Wheat) – 5:03
09. The Way It Is (Keith, Troy Luccketta, Skeoch, Hannon) – 5:14
10. Flight to Nowhere (Keith, Skeoch, Hannon, Wheat) – 4:43
11. Love Song (Keith, Hannon) – 5:20
12. Paradise (Keith, Wheat, Hannon) – 4:59
13. Party’s Over (Keith, Hannon, Skeoch) – 4:24

A zenészek:
Jeff Keith – vocals
Tommy Skeoch – guitars
Frank Hannon – guitars, piano, organ
Brian Wheat – bass
Troy Luccketta – drums

https://zenekucko.com/01999

0

Visits: 12

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Tesla – The Great Radio Controversy (1989) MCA Records

” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

12 − kettő =

Password generation