Curtis Mayfield – Curtis Live! (1971/2000) Rhino Records

Az 1952-ben alapított brit könnyűzenei szaklap, a New Musical Express (NME) összegyűjtötte és rendszerezte a legtöbb példányszámban elkelt koncertalbumokat The 50 Greatest Live Albums Ever cím alatt.
A listában a huszonnyolcadik (28) helyen Curtis Mayfield Curtis Live! című albuma áll. 
Curtis Mayfield (1942-1999) amerikai soul, funk és R&B énekes, gitáros dalszerzőt kétszer is beiktatták a Rock ´N´ Roll Hírességeinek Csarnokába: az Impressions tagjaként éppúgy, mint alanyi jogán, szólóban. ´95-ben Grammy-díjat kapott az életművéért, három tribute-album hajtott előtte fejet, és borzasztóan sokat szenvedett, mielőtt meghalt karácsony másnapján.
Curtis hatéves volt, amikor 1948-ban Chicagóban lángra lobbant a története: a nagymamája és az édesanyja vezette Utazó Spiritiszták Templomának kórusában akkor barátkozott össze Jerry Butlerrel. Még öt év kellett, hogy megalakítsák első zenekarukat (The Alphatones), és további három, hogy a Tennesseeből érkező The Roostersszel összeolvadjanak.

1958-ban már Jerry and The Impressions néven próbálkoztak, hanem amikor a For Your Precious Love című daluk a slágerlista 11. helyére kapaszkodott, Butler elszállt, és önálló pályára váltott. Curtis egyelőre a kíséretében maradt, így pár hónapra széthullottak az Impressziók.

1960-ra Mayfield újra összeszedte a zenekart, és új életet kezdeni New Yorkba telepítette. Ott robbant, akkor robbant az a Gipsy Woman, amit pár éve még Butlerrel alkotott. Ez a dal a rhythm & blues- és a poplistán egyaránt jeleskedett (az előbbin a 2., a másikon a 20. helyig vitte), országos ismertséget hozott, de a következő években nem sikerült a nyomába érni, így ´63-ban kudarcosan és megfogyatkozva tértek haza Chicagóba.

Abban, hogy több mint talpra bírtak állni, komoly szerepe volt a társuló Johnny Pate hangszerelésének és Curtis erre rímelő témaváltásának. Míg első albumuk, a ´63-as The Impressions markáns fúvósaival és a gospelgyökerek kiásásával, a következő évben a Keep On Pushing radikális szociális üzenetével tűnt ki. Ezek a jegyek végigkísérték az Impressziók albumait és éveit – Curtis egy olyan zenekart hagyott maga mögött 1970-ben, amely sikereit és hatását tekintve is a hatvanas évek megkerülhetetlen csomópontjai közé tartozott.

Ahogyan Curtis (és az Impressions) fekete polgárjogi és politikai témái (People Get Ready, A Change Is Gonna Come, We´re A Winner) utat mutattak Marvin Gaye-nek, Curtis első szólóalbumainak (Curtis, Roots) vonósokban és wah wah gitárban gazdag funkyja a pszichedelikus Temptationsre hatott. Ahhoz pedig, hogy Curtis a toplista csúcsára hágjon, egy azóta már rég elfeledett fekete kemény film, a (Shaftra hajazó) Superfly zenéje kellett: annak slágereiből (Superly, Freddie´s Dead) millió felett adtak el.

Curtis fénykora átívelt a hetvenes éveken, nagyságrendje a Temptations, a War, az Earth, Wind and Fire és James Brown mellé emelte, bár a diszkóláz éppúgy hígította, mint inspirálta felvételeit.
A nyolcvanas évtized: felejthető. Curtis a családjával Atlantába költözött, és jószerivel szerződés nélkül töltötte az éveit. S mire a Superfly új verziója (többek közt Ice-T-vel; Superfly 1990) újra lendületbe hozta a nevét, egy koncerten rászakadt a világítóállvány, és nyaktól lefelé megbénult. 1996-ban így készítette utolsó albumát, a New World Ordert: mozdulatlanul, sorról sorra, amennyire így fekve egy-egy szusz lehetővé tette. 1993-ban mondta: “Attól karakteres az ember, ami a fejében van, a fej pedig nyaktól felfelé található, és nem az alatt. Így remélem, jó karban maradok, és folytathatom.” De nem maradt. Nagyon ronda dolog a sorstól: végül amputálni kellett a jobb lábát; a vérkeringési zavar és a cukorbetegség 1999. december 26-án fosztotta meg következő albuma tervétől. (Marton László Távolodó)

A számok:
01. Mighty Mighty (Spade and Whitey) – 6:56
Rap – 0:26
02. I Plan to Stay a Believer – 3:16
03. We’re a Winner – 4:47
Rap – 0:51
04. We’ve Only Just Begun (Paul Williams, Roger Nichols) – 3:44
05. People Get Ready – 3:47
Rap – 0:34
06. Stare and Stare” – 6:12
07. Check Out Your Mind – 3:53
08. Gypsy Woman – 3:48
09. The Makings of You – 3:28
Rap – 2:01
10. We the People Who are Darker Than Blue – 6:46
11. (Don’t Worry) If There’s a Hell Below, We’re All Going to Go – 9:27
12. Stone Junkie – 8:05

2000 Rhino reissue bonus tracks
13. Superfly – 3:56
14. Mighty Mighty (Spade and Whitey) (Single Version) – 3:16

A zenészek:
Curtis Mayfield- guitar, vocals
Craig McMullen – guitar
Joseph “Lucky” Scott – bass
Tyrone McCullen – drums
Henry Gibson – percussion, congas, bongos

https://tinyurl.com/yd9wf8ly

0

Visits: 12

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Curtis Mayfield – Curtis Live! (1971/2000) Rhino Records” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

2 × 1 =

Password generation