Bergendy – Bergendy (1973) Amiga

A Bergendy együttes 1973-ban a Német Demokratikus Köztársaságban megjelent nagylemezét öt éve Barnus osztotta meg velünk.

Barnus bejegyzése: “Ahhoz, hogy egy magyar együttes a ’70-es években sikeresnek tarthassa magát, elengedhetetlenül szükséges volt kitörni a nemzetközi piacra. Ez akkoriban nem is annyira anyagi, mint inkább politikai kérdés volt, és igen örülhetett az a zenekar, amelynek “megengedték”, hogy külföldön jelentessen meg lemezt. Nem pusztán az itthon gyártott vinyl korongok exportjára kell gondolni, bár többnyire ez volt a bevett gyakorlat a KGST tagországok kereskedelmi szokásaiban, hanem olyan lemez létrehoztát, amit külföldön rögzített külföldi lemezcég, külföldi nyelven.
Na, akkoriban ez volt a főnyeremény!
Nem is sok együttesnek adatott meg, de egy párnak, főként a “kedvenceknek”, Erdős Péter Elvtárs holdudvarából, vagy a renitensek közül egy-két csapatnak, de annak általában igen nagy volt az ára. Így juthatott lemezfelvételhez a Bergendy 1973-ban a valamikori NDK legnagyobb lemezcégénél, az Amigánál, a Generál lengyelországban a Muza-nál, az Omega az NSZK-ban, Angliában a MI-5 Records, Universal, Decca Records, Bellaphon, WEA kiadóknál. Sorolhatnék még egy pár együttest, akik voltak olyan szerencsések, hogy képviselhették országunkat a baráti országokban, és erősítették a baráti országokkal ápolt megbonthatatlan barátságot, de olyan nevek is szép számmal voltak, vannak, akik ebben a kegyben soha sem részesülhettek, nem a tehetségük miatt, hanem leginkább egészségügyi gondok miatt. Mert kizáró ok volt, ha valakiknek rossz volt a szeme, és másként látta a világot alúlról, mint mások felülről, vagy mozgásszervi panaszok miatt valakiknek nem úgy hajlott, vagy egyáltalán nem hajlott a dereka, amikor kellett volna, esetleg hormonális problémák miatt hosszabbra nőtt a haja, szakálla, mint ahogy azt a közizlés megkívánta.
Végül is, hogy hogyan, milyen körülmények között, és minek köszönhetően, az már ma senkit sem érdekel, de ezek a korongok megjelentek, és joggal lehetünk rájuk büszkék, különösen, ha sikerül hozzájutni egy eredeti kiadású koronghoz. “

A lemez tartalma:
Oldal 1:
A1. Kalt ist’ s (Fazom), 3:21, Demjen / Demjen / Gertz,
A2. Bleib..(Jelszo:Love,Szeretet!, 4:07, Demjen / Demjen / Schneider,
A3. Komm wieder, Wanderer (Jöjj vissza vandor), 3:50, Latzin / Demjen / Kahlau,
A4. Flieg doch (Papirsarkany), 2:50, Demjen / Demjen / Gertz,
A5. Verzeih, dass ich dich liebe (Darabokra törted a szivem), 4:42, Demjen / Demjen / Gertz,

Oldal 2:
B1. Bei rot.. (Te is jarsz neha tilosban), 2:40, Demjen / Demjen / Brandenstein,
B2. Ich geh weg (Bucsuzom töletek, cimborak), 4:55, Latzin / Nagy / Demmler,
B3. Sonne, gehe auf (Reszek hajnalok), 5:10, Latzin / Nagy / Demmler,
B4. In einem unbekannten großen Wald (Ismeretlen ember), 3:03, Latzin / Demjen / Gertz,
B5. Die Endstation ist weit (Messze van meg a vegallomas), 2:45, Latzin / Demjen / Schneider

A zenekar tagjai:
– István Bergendy, Péter Bergendy – Alto Saxophone, Tenor Saxophone, Baritone Saxophone,
– Ferenc Demjén – Bass,
– István Bergendy – Clarinet,
– Csaba Debreczeni – Drums, Percussion
– Péter Bergendy – Flute,
– György Oroszlán, Norbert Latzin – Guitar,
– Norbert Latzin, Sándor Hajdú – Piano, Organ
– Sándor Hajdú – Trumpet, Trombone
– Ferenc Demjén, György Oroszlán , Péter Bergendy, Sándor Hajdú – Vocals

https://tinyurl.com/yavszksc

0

Találatok: 7

Publication author

offline 21 óra

Levin

Avatar 562
Comments: 2238Publics: 4725Registration: 22-09-2017

Bergendy – Bergendy (1973) Amiga” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

17 − hat =

Password generation