Mystery – Delusion Rain (2015) Unicorn Digital

A Mystery két évvel ezelőtti The World Is A Game című lemeze bevallottan meglepetésként ért, mert a francia-kanadai együttest egyáltalán nem ismertem korábban, most azonban már “régi” ismerősként készülhettem a “Delusion Rain” megjelenésére.
St-Père újra bebizonyította, hogy jobban teszem, ha az ő anyagait hallgatom és nem teszem ki magam makacsul, újra és újra annak a csalódásnak, amit mostanában egy Marillion anyag meghallgatása, kielemzése jelent. Nagyon érzik ezt a lényegében brit eredetű neo-prog muzsikát; hiába a hatalmas québeci francia öntudat, a kultúrájuk mégis ízig-vérig angolszász.
A lemezen mindössze hat nóta kapott helyet, de ez abból adódik, hogy a legrövidebb dal is 6 perc fölött van, igazából túlnyomórészt 10-20 perces tételekben gondolkoznak. Ennek megfelelően lassan, komótosan építkező muzsikát hallhatunk a lemezen – talán túlságosan is. Tetszik, amit hallok, de néha azt kívánom, bárcsak gyorsítanának, súlyosbítanának egy kicsit, és most nem a metálos keménykedés beszél belőlem – egyszerűen csak egy érdekesebb, fordulatosabb hozzáállás jobban lekötné a figyelmemet.” – írja Tartuffe a rockbook.hu-n.

A számok:
1. “Delusion Rain” Michel St-Père 10:04
2. “If You See Her” Michel St-Père 6:11
3. “The Last Glass of Wine” Michel St-Père 6:47
4. “The Willow Tree” Michel St-Père 19:30
5. “Wall Street King” Michel St-Père 6:39
6. “A Song for You” Michel St-Père 12:35

A zenészek:
Jean Pageau – vocals, keyboards, flute
Michel St-Père – electric and acoustic guitars, keyboards
Benoît Dupuis – keyboards
François Fournier – bass guitar, Taurus pedals, keyboards
Sylvain Moineau – electric guitar, 12 string acoustic guitar
Jean-Sébastien Goyette – drums
+
Antoine Michaud – guitars
Sylvain Descôteaux – piano

https://tinyurl.com/y8kmso4p

0

Visits: 8

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy × 5 =

Password generation