Killing Joke – Killing Joke (1980/2005) © Virgin • Digital Media

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat 464-ik és a Killing Joke első lemeze.

 

Fred Astaire táncol egy világháborús csatamezőn. Ez a kép látható a Killing Joke nevű, londoni illetőségű zenekar debütáló albumához kiadott első single, a Wardance borítóján. És ennél a képnél jobban soha senki nem tudta megfogalmazni, hogy mi is a Gyilkos Tréfa lényege. Az Apokalipszis tánczenéje, bohéman szökdécselő, arcunkra fagyott vigyorú haláltánc, törékeny, tüllruhás balerina a temetőben. És a legfrankóbb az egészben, hogy a Killing Joke most is pontosan ugyanazt mondja, mint ’79 októberében legelső EP-jével, a Turn To Reddel, majd korai, metalba hajló post-punk albumaival, később pedig a ’80-as éveket végigkísérő, kicsit kommerszebb hangzásba csomagolt, ám ugyanolyan súlyos témákat boncolgató lemezeivel. A frusztráció, harag és jövőféltés mindig ugyanaz, maximum a köntös más kicsit.

A „panteon” kifejezés nem túlzás, hiszen kevés együttes gyakorolt nagyobb hatást a kilencvenes évek rock-reneszánszára: a világot felforgató grunge-ra, a nu-metalra, az indusztriálra vagy az elektronikus irányzatok közül az IDM-re. Nehéz elképzelni, hogy a Killing Joke nélül milyen lenne a kortárs könnyűzene, de az biztos, hogy a Nirvanától a Nine Inch Nails-ig, a Soundgardentől a Metallicáig, a Faith No More-tól a Kornig, a Rammsteintől a Jane’s Addictonig rengetegen tisztelegtek előtte, dolgozták fel számait vagy akár loptak tőle szégyentelenül.
(shockmagazin+rockbook.hu)

01. Requiem
02. Wardance
03. Tomorrow’s World
04. Bloodsport
05. The Wait
06. Complications
07. $.0.36
08. Primitive
Bonus Tracks
09. Change
10. Requiem (Single Version)
11. Change (Dub)
12. Primitive (Rough Mix)
13. Bloodsport (Rough Mix)

Jaz Coleman – ének, billentyűsök
Geordie Walker – gitár
Youth – basszusgitár († 2007)
Paul Ferguson – dob

https://pastebin.odavisz.cam (klikk)




Más:


2002 vagy 2003-ban láttam egy cseh filmet amiben Jaz Coleman nagyobb szerepet kapott. A film címe a Sátán éve (Rok ďábla) és valami elementárisat játszott benne ez az angol, aki nem mellesleg a Sydney Opera karmestere. Petr Zelenka filmje egy koncert “misztifikálása”, amelyet az Čechomor nevezetű zenekar rendez meg frontemberükkel, az énekes-dalszövegíró Jaromír Nohavicaval.
A film szokatlan helyeken játszódik: alkoholisták rehabilitációs intézetében, bányában, de főleg koncerteken, illetve a kulisszák mögött. A rendező felfedi előttünk Nohavica barátságát a dalszövegíróval, Karel Plíhallal és az Čelchomorral való találkozását. Nagy szerepet játszik barátságuk történetében – egy dán dokumentumfilmes, Jan Holman, valamint Jaz Coleman, a brit Killing Joke nevű énekese.

Karlovy Vary 2002 – legjobb filmért “Kristály Gömb”-nagydíj.

részletesebben itt:
https://filmkultura.hu/regi/2002/articles/profiles/sataneve.hu.html

Konec …

1

Találatok: 34

Publication author

offline 7 óra

dali300

Avatar 235
https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban
Comments: 498Publics: 1343Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három + 9 =

Password generation