Rage Against the Machine (1992) Sony/Epic

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat 715-ik és a RATM 1. lemeze.

A Rage Against The Machine a hivatalos verzió szerint 1991-ben alakult Los Angelesben a Harvard egyetemen kitüntetéssel diplomázott Tom Morello gitáros és a Puerto Rico-i hip hop fanatikus, Zack De La Rocha jóvoltából, akiket a Tim Commerford basszusgitáros és Brad Wilk dobos egészítettek ki.

„Már a banda megalakulásakor nyilvánvaló volt, hogy egészen más irányokból érkeztünk, de mindig voltak közös céljaink. Mikor a legelső időkben a számunkra fontos zenékről beszélgettünk, Mindössze két olyan lemezt találtunk, amik mindannyiunk gyűjteményében megvoltak: a Soundgarden Badmotorfingerjét és az első Cypress Hill albumot. Zack már az első próbára olyan szövegeket hozott, amelyek egyből megadták a banda arcát. Érezni lehetett, hogy minden egyes szót a magáénak érez, de ugyanakkor mi is rögtön azonosulni tudtunk a soraival. Persze tudtuk, hogy ezzel a nyíltan politikus hozzáállással nem lesz könnyű dolgunk. Korábban mindig azt hittem, hogy a politikai érdeklődésem párhuzamosan fut majd a zenélés mellett, és ekkor jöttem rá, hogy a kettő szorosan össze is kapcsolható. Ez óriási szerencse. Saját tapasztalatból tudom, milyen sokat jelentett, amikor a The Clash szövegei alátámasztották mindazt, amit már előtte is sejtettem a kormányok bűnös üzelmeiről és a fogyasztói társadalom céltalanságáról. Ugyanez volt a helyzet később a Public Enemy szövegeivel is. Olyan dolgokat tudtam meg belőlük, amelyek nem szerepeltek a hatórás hírekben. Kissrácként én is istenítettem a Black Sabbath-ot meg a KISS-t, és ma is imádom őket, de a Sabbath szövegei mondjuk nem igazán kapcsolódtak a mindennapjaimhoz. A Sex Pistolsnak és a Clash-nek valahogy több volt számomra a mondanivalója.”

A Rage Against The Machine már számos turnén túlesett, amikor a banda nevét viselő első lemezük 1992 végén a boltokba került. Az önmagukat legtöbbször egyszerűen csak „szocialista rockzenészekként” emlegető Zack De La Rocha hatalomellenes kirohanásai olyan dalokban kerültek a legszélesebb közönség elé, mint a Killing In The Name, a Bullet In The Head, a Bombtrack, a Take The Power Back vagy a Freedom. A szövegeken lehetett vitatkozni, de azt soha senki nem kérdőjelezte meg egyetlen pillanatra sem, hogy az album korszakhatárt jelent a gitárzenék történetében: rap és rock fúziója soha azelőtt nem volt még ennyire ösztönös és gördülékeny. Morello tökéletesen egyedi gitárhangszínei, bizarr gerjesztésekkel, zajokkal felturbózott trükkjei révén a gyakorló zenészek is egyből új tanulnivalókra leltek, ráadásul a gitáros kibontakozásához az egész rockvilág egyik legfeszesebb ritmusszekciója szolgáltatta az alapot. Igen képzett társaival ellentétben Zack De La Rochának nyilvánvalóan köze sem volt a klasszikus értelemben vett énekléshez, de itt nem is ezen volt a hangsúly, hiszen a frontember vad, gyűlölettel teli, dühtől feszülő rappelése tökéletesen passzolt a zenéhez.

A Rage Against The Machine már a lemez borítójával botrányt keltett, hiszen azon egy önmagát felgyújtó buddhista szerzetes fotója szerepelt, az ilyesmi pedig igen nehezen megy át az amerikai lemezbolthálózatok szűrőjén. A zenekar eközben vadul turnézott, nyitottságukat bizonyítandó neves rapperekkel éppúgy, mint a hardcore és metal vonal nagyjaival.
(kulturpart.hu)

01. Bombtrack
02. Killing in the Name
03. Take the Power Back
04. Settle for Nothing
05. Bullet in the Head
06. Know Your Enemy
07. Wake Up
08. Fistful of Steel
09. Township Rebellion
10. Freedom

Zenészek:
Zack de la Rocha – ének
Tom Morello – gitár
Timmy C. – basszusgitár
Brad Wilk – dobok

 https://links.snahp.it/vV2b7F8EzQyqSslowJ4Dqd6m2EetHFxXJVf

Előzőleg alighanem senki sem számított rá, hogy az akár minden idők egyik leghatásosabb zenei dührohamaként is körülírható Killing In The Name-mel a Rage Against The Machine egy egész generáció szívébe talál majd bele. A páratlanul húzós középtempóban menetelő, intenzív groove-ra épülő dal híre futótűzként terjedt el a rocktáborban, de a csapatot az alternatív zenék híveinek egy tetemes hányada is megkedvelte, nem is beszélve azokról a nyitottabb rapperekről, akiket szintén sikerült magukkal ragadniuk. Szókimondó szövege és a legendás „fuck you, I won’t do what you tell me” sor miatt a Killing In The Name ugyan nem lehetett az amerikai FM-rádióadók és az MTV kedvence, de a dal még így is a ’90-es évek egyik legnagyobb underground himnuszává vált.

A debütáló album csak az Egyesült Államokban több mint 3 millió példányban kelt el, ami elképesztő eredmény volt egy ennyire non-kommersz, brutálisan szókimondó és antipopuláris zenekartól, de a Rage Against The Machine gyakorlatilag mindenütt a modern rockbandák egyik zászlóvivőjévé vált. Tulajdonképpen bizonyos szinten még mulatni is lehetett azon, hogy éppen egy gazdagok és a kapitalizmus ellen minduntalan habzó szájjal kirohanó együttes lett már legelső albumával lemez- és dollármilliomos sztárbanda, de ők mindezt természetesen úgy értékelték, hogy így legalább több emberhez juttathatják el a mondanivalójukat.




 

0

Találatok: 2

Publication author

offline 2 óra

dali300

Avatar 184
https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban
Comments: 488Publics: 1326Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

9 + 19 =

Password generation