Travis – The Man Who (1999) Independiente

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat 884-ik és a Travis második lemeze.

Sokak szemében a Travis egy olyan zenekar, amely felelős a Coldplay és a Keane fémjelezte (izgalommentes?), nyugis rádiópopért, ami a 90-es évektől elárasztotta a világot, és főként Nagy-Britanniát. Tény, hogy a Fran Healy vezette skót zenekar volt az első, amely sikeresen fosztotta meg a Radiohead melankóliáját a túlzottan intellektuális jellemzőitől, és hozzáférhetővé tette azt a széles tömegek számára is. A Travis 1997-ben még egy bumfordi “tradrock” lemezzel mutatkozott be, de két évvel később The Man Who című album már a mai arcában mutatta meg a zenekart, valahol félúton a Radiohead és az Oasis között. A számos slágert tartalmazó lemezből több mint 2 millió fogyott, és ekkor úgy tűnt, hogy a Travis az új évezred meghatározó brit együttese lehet, de utólag már látszik, itt elfogyott az ötlet. Az együttes további lemezei már ugyanerre a receptre íródtak, és egyre kevésbé voltak sikeresek, miközben a szerepét átvette a Coldplay, (és a többit már ismerjük).

01. Writing to Reach You
02. The Fear
03. As You Are
04. Driftwood
05. The Last Laugh of the Laughter
06. Turn
07. Why Does It Always Rain on Me?
08. Luv
09. She’s So Strange
10. Slide Show

Fran Healy – vocals, guitar, piano
Andy Dunlop – guitar
Dougie Payne – bass guitar
Neil Primrose – drums

 https://links.snahp.it/IWvKKyWXeKiYIU3vh6aQ3EEYGL6GB4WxwZQ




 

0

Találatok: 4

Publication author

offline 22 óra

dali300

Avatar 235
https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban
Comments: 497Publics: 1342Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

7 + tizenegy =

Password generation