
A Colosseum egy angol zenekar, akik iskolát teremtettek. A banda előtörténete a hatvanas évek elejére nyúlik vissza. Az alapító tagok közül hárman (Hiseman, Reeves, Greenslade) együtt játszottak londoni ifjusági klubokban, késöbb azonban útjaik szétváltak.
Hiseman jazzdobosként számos társulatnál megfordult. Így került Graham Bond együttesébe, és ott ismerkedett meg Dick Heckstall-Smith-szel, aki már akkor is elismert zenész volt, többek között Alexis Kornerrel is játszott. 1968-ban Hiseman, Heckstall-Smith és Reeves közreműködtek John Mayall – Bare Wires című nagylemezének felvételein. A lemez elkészülte után a három zenész úgy döntött, hogy továbbra is együtt maradnak és közösen zenekart alapítanak. Így jött létre a Colosseum, amely az angol zenekarok közül elsőként tett kísérletet a jazz, a rock és a blues szintézisére. A tagok zenei tapasztalatukat korábbi együtteseikből hozták magukkal, ahol mindhárom játékstílust módjuk volt kitanulni. A zenekar fennálása mindössze három évig tartott, de jelentősége, a rockműfaj egészére gyakorolt hatása messze túlnő ezen az időszakon. Lemezeik mérföldkövek a rock zenetörténetében. Első lemezük a Those Who Are About to Die Salute You (A halálba indulók köszöntenek), különleges zenei futamaival nyűgözte le a hallgatóságot és a kritikát egyaránt. Második korongjuk a Valentyne Suite epikus felépítésével és a tagok instrumentális csillogásával hengerelte le a közönséget. Ezen az albumon hallható Greenslade fergeteges improvizációja, amely teljesítmény egyből a legelismertebb billentyűsök közé emelte. Ugyancsak itt hallhatóak azok a számok (The Kettle, Elegy) amelyek a pszichidelikus hangzásvilág kiteljesedését eredményezik, és zenei megoldásait hosszú időn keresztül etalonként kezelik a követők. Az 1970-ben megjelent két korongon tovább szélesedik a Colosseum zenei palettája, érett és kiforott kompozíciók hallhatóak a lemezeken, melyek igazi csemegének számítanak zenei körökben. Mindeközben komoly tagcserék zajlottak le: Litherland a Mogul Trash zenekarhoz távozott, helyét Clem Clempson gitáros és Chris Farlowe énekes foglalta el. A Daughter Of Time című album már ebben a felállásban kerül felvételre. A sikerek és a szakma elismerése ellenére a zenekar tagjai lassan kezdenek elszéledni, és az 1971-es túrnét követően az együttes feloszlik. Rövideke három év, öt album és az úttörő szerep melyet a King Crimsonnal együtt játszottak a progresszív rock létrehozásában.
Dave Greenslade – billentyűsök
Dick Heckstall-Smith – szaxofon
Jon Hiseman – dob
James Litherland – gitár, ének
Tony Reeves – basszusgitár
Barbara Thompson – fúvósok
1.Disc
1. The Kettle
2. Elegy
3. Butty’s Blues
4. The Machine Demands A Sacrifice
5. The Valentyne Suite
– Theme One: January’s Search
– Theme Two: February’s Valentyne
– Theme Three: The Grass Is Always Greener
Bonus tracks
6. Arthur’s Moustache (22/11/69, Gear – BBC)
7. Lost Angeles (22/11/69, Top Gear – BBC)
2.Disc – US version : The Grass is Greener
1. Jumping Off The Sun
2. Lost Angeles
3. Elegy
4. Butty’s Blues
5. Rope Ladder To The Moon
6. Bolero
7. Machine Demands A Sacrifice
8. Grass Is Greener
http://direct.megago_flac.cam (klikk)
Találatok: 17