Mini – Vissza a városba (1978) MHV Pepita

1978-ban jelent meg a Mini együttes első albuma,  Vissza a városba címmel.

“A Budai Ifjúsági Parkban és a Bem Rockparton mindig telt ház előtt játszottunk, a Tabánban és a Szolidaritási Rockfesztiválon pedig több tízezer ember hallgatta a zenénket. Felejthetetlen maga az első album is. Bár már 1973-ban szó volt a megjelenéséről, de akkor „fentről” levelet kapott a lemezgyár, hogy nem kellene erőltetni a dolgot. Nem feküdtünk jól a hatalomnál, figyeltettek is minket. De öt évvel később megkaptuk az engedélyt az albumra, hiszen valóban tömegek szerették a Minit. Aranylemez viszont nem lett belőle, mert mire elérte a Vissza a városba az ötvenezres eladást, duplájára emelték a bearanyozódáshoz szükséges példányszámot.” (Török Ádám)
Külön szenzáció volt a lemezborító, amelynek grafikáját Gross Arnold készítette, a maga sajátos, figurában és cselekményben gazdag világával újabb rangot adva a lemez-borítók egyébként sem jelentéktelen művészetének.

Az album DomiTibi jóvoltából került a kuckóba. Köszönjük szépen!

A számok:
1. Fekete gép
2. Vissza a városba
3. Rakétaember
4. Körbe – körbe
5. Héjatánc
6. Vénuszdal
7. Hangok és jelek egy nemazonosított repülő tárgyról
8. Játékrock

A lemez felvételeit Török Ádám (ének, fuvola), Németh Károly(billentyűs hangszerek), Németh Alajos (basszusgitár) és Balog Szivacs Jenő (dob) készítette.

http://tinyurl.com/ybyzmtqw

0

Találatok: 5

Publication author

offline 2 óra

Levin

Avatar 559
Comments: 2236Publics: 4723Registration: 22-09-2017

Mini – Vissza a városba (1978) MHV Pepita” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × 4 =

Password generation