Al Di Meola – Elegant Gypsy & More – Live (2018) earMUSIC

A 64 éves Al Laurence Di Meola nem csak New Jersey, de az egész világ egyik legfontosabb gitárhőse. ’74-től futó – a Return to Forever-ben kezdődő – latin-orientált fúziós jazz karrierjének eleddig utolsó állomása a 2018-as Opus című stúdióalbum volt, ahol ismét bizonyította, hogy ő a műfajának az egyik legfontosabb előadója.
Az Opus egy meditatív album lett, de most itt van az ellentéte, a kiegészítő párja ezzel az Elegant Gypsy & More című élő anyaggal, aminek a műsorával a gitáros a karrierjének a kezdeti időszakába repít minket vissza!
Több, mint negyven évvel ezelőtt, 1977-ben jelent meg főhősünk második szólóalbuma Elegant Gypsy címmel. Az album rendkívül sikeres lett, amit nem is csak a Billboard 200 lista 58. helye – és a Billboard Top Jazz lista 5. helye – jelzett leginkább, hanem a máig tartó hatása a jazz-gitárosok generációira!
Ez az Elegant Gypsy & More Live album – aminek az anyaga a 2017-es jubileum kapcsán adott amerikai turnén rögzítették – a gitáros felidézi a kezdeti időszak egyedi és briliáns szerzeményeit.
Ez a koncertalbum csodálatosan mutatja be Al Di Meola karrierjét, amiben a szenvedély, a minőség és a virtuozitás csak rá jellemző módon keveredett kerek egésszé, a latin, a rock és a jazz jellegzetességeit felhasználva! Több millió eladott lemez, Grammy-díj és különféle műfajok sztárjaitól kapott elismerő szó jellemzi ezt a zseniális gitárost, akinek milliónyi hűséges rajongója lesi szájtátva minden mozdulatát…

Ez az Elegant Gypsy & More főleg a rajongói magnak készült, akik a gitáros karrierjét a kezdetek óta követik… Én például az egyik ilyen őskövület vagyok… és ennél megtisztelőbb ajándékot nem is várhattam, mint ez a remekül sikerült élő album, ahol a nosztalgia minden cseppjében ott van a gitáros bámulatos karrierjének a teljes egésze… (passzio.hu)

01. One Night Last June (Kiss My Axe 1991) – 09:10
02. Senor Mouse (Chick Corea – Casino 1978) – 08:04
03. Adour (Elysium 2015) – 07:42
04. Babylon (Elysium 2015) – 07:38
05. Chiquilin De Bachin (Amelita Baltar – szerző: Astor Piazzolla) – 03:48
06. Flight over Rio (Mingo Lewis – Elegant Gypsy 1977) – 07:43
07. Black Dog (Led Zeppelin) – 01:31
08. Midnight Tango (Elegant Gypsy 1977) – 06:21
09. Egyptian Danza (Casino 1978) – 06:21
10. Race with Devil on Spanish Highway (Elegant Gypsy 1977) – 05:52

Közreműködő zenészek:
Al Di Meola (Return To Forever) – gitár
Phil Magallanes – billentyűs hangszerek
Gumbi Ortiz – ütős hangszerek
Elias Tona – basszusgitár
Luis Alicea – dob
Evan Garr – hegedű
Philippe Saisse – billentyűs hangszerek

https://tinyurl.com/y7lzgnlh

0

Visits: 6

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Al Di Meola – Elegant Gypsy & More – Live (2018) earMUSIC” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

10 + nyolc =

Password generation