Bródy János – Lesz még egyszer…: Aréna 2016. április 9. [2CD] (2016) GrundRecords

Mogorva barátunk írta 2016-ban: “Bródy JánosKossuth– és Liszt-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztjével elismert zeneszerző-szövegíró előadóművész  2016. áprilisában töltötte be 70. életévét.
Ebből az alkalomból barátai és tisztelői kérésére és mindenki örömére „Lesz még egyszer” címmel adott nagykoncertet az Arénában és osztotta meg közönségével dalokba foglalt véleményét a szerelemről, a barátságról, a küzdelemről, a szabadságról, a magánéletről és a köztársaságról.

Megmutatta, milyen egy szabad és szuverén művész, aki bízik abban, hogy dalai halhatatlanok. Bemutatta a régi dalok mellett a februárban megjelent Ráadás című albumának legjobbjait is.

A koncertet meghívott ifjú művészek tették teljessé.

Az impozáns csomagolású könyv jellegű kiadvány ezt az eseményt örökítette meg szórakozást nyújtva azoknak, akik jelen lehettek és azoknak is, akik nem lehettek részesei az előadásnak.” (rockdiszkont.hu)

Kedves Mogorva, köszönjük az albumot. És várunk vissza.

A dalok:
1.1 Személyi igazolvány
1.2 Hová tűntek azok az évek
1.3 Felföldiné estéje
1.4 Filléres emlékeim
1.5 Egy hétig tart
1.6 Földvár felé félúton
1.7 Édes életünk
1.8 Ezek ugyanazok
1.9 Újra ősz van már
1.10 Birkaország
1.11 Nyuggerdal
1.12 Szél hozott, szél visz el (Instr.)
1.13 Kertész leszek (Instr.)
1.14 Mama kérlek (Instr.)

2.1 Ne várd a májust
2.2 Mi tehetnék érted
2.3 Te itt leszel majd mellettem
2.4 Micimackó
2.5 Gyere édes, jöjj és korrumpálj
2.6 Kockázatok és mellékhatások
2.7 Engedd, hogy szabad legyek
2.8 Szabadnak születtél
2.9 Ha én rózsa volnék
2.10 Magyarok közt európai
2.11 Lesz még egyszer
2.12 Miért hagytuk, hogy így legyen
2.13 Az utcán (A másik oldalon)
2.14 Mindannyian mások vagyunk
2.15 Élek s hogy meddig…

Bródy János – ének, gitár
+
Kirschner Péter – gitárok, dob, szintetizátor
Szeifert Bálint – basszusgitár
Szabó Ádám – harmonika
Prommer Patrik – dob
Roszik Hella – hegedű, vokál
Bakos Zita – zongora, vokál
Libor Laura, Szekeres András – vokál
Szauer Bianka – hárfa
Boros Mihály – zongora
Lugosi Dániel Ali – klarinét

https://zenekucko.com/07570

0

Visits: 66

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × 4 =

Password generation