Pár tucat srác a ’90-es évek legelején hangszereket, erősítőket és mobil generátorokat pakol platós kocsikra, majd nekivág a sivatagnak. Az instrumentumokat a dél-kaliforniai Palm Desert közepébe helyezik, bedugják a cuccot, a potméterek bizgentyűit csumára tekerik, és nekiállnak, hogy megidézzék egy homokvihar minden lehetséges hangját. Közben persze bőszen fogyasztják a magukkal hurcolt szeszt meg a tudatmódosító szerek olyan szintű arzenálját, amiről Hunter S. Thompson könnybe lábadó szemmel írna kisebb terjedelmű esszéket. Az elborult jammelés néha napokig, máskor csak néhány órát tart, de leginkább is addig, míg minden el nem fogy, és a résztvevők kellően ki nem ütik magukat, esetleg míg fel nem támad egy valódi hurrikán. Na, ez a desert rock, és ezek voltak a később legendássá vált generátor partik, amiket ugyan nem a Kyuss talált ki (hanem minden stoner banda prototípusa, a Yawning Man), de általuk lettek messze földön híresek.
Nem vagyok benne biztos, hogy a szabadság kifejezés egészen precízen a fentieket jelentené, de hogy átkozottul közel jár hozzá, az tuti. És ezt az életérzést csak igazán kevés lemez tudja annyira autentikusan visszaadni, mint a Kyuss csúcsteljesítményét jelentő harmadik korong, a Welcome To Sky Valley, amely már elnevezésében is a generátor partiknak állít örök emléket – Sky Valley annak a helynek a neve, ahol a legjobban sikerült szeánszokat tartották. És hallgatása közben te is ott állsz a szikrázó napütésben a semmi közepén, iszod az egyre nagyobb homoktartalmú sörödet, és elbódultan hajkurászod a gekkókat. Vagy valami ilyesmi 😀 .
Az óriási kőként gördülő Gardenia-val nyit a lemez. Az ezt követő instrumentális Asteroid pedig tényleg olyan érzéseket kelt az emberben, mintha a Föld felé száguldó aszteroida képkockái alá írtak volna zenét. A Supa Scupa and Mighty Scoop igazi széles terpesz, rock’n roll, csak úgy mint az azt követő 100 Degrees. A lebegős Space Cadet két gitártéma ismételgetéséből áll, mégis megunhatatlan. A monoton, búgó Deamon Cleaner-t, az ezerrel rohanó Odyssey követi, melyben már szinte megkülönböztethetetlen a basszus a ritmusgitártól. Garcia akkorát énekel benne, hogy ötvenedik hallgatásra is libabőrös lesz az ember tőle. A rohanás a Conan Trautman-ben is folytatódik. A 70-es évek phsziadéliáját megidéző N.O. pedig megint gyöngyszem. A lemezt a lassan induló, majd egyre fokozódó és a végére újból megpihenő Whitewater zárja, melynek közepén a rockzene egyik legjobb kiállása hallható.
(Shockmagazin+Rockstation nyomán)
01. Gardenia
02. Asteroid
03. Supa Scoopa And Mighty Scoop
04. 100°
05. Space Cadet
06. Demon Cleaner
07. Odyssey
08. Conan Troutman
09. N.O.
10. Whitewater
https://links.snahp.it/RcsPD267xHcI3VZQYziSRDplpYq29UlEgTm
Találatok: 2
Publication author
