Miles Davis – Filles de Kilimanjaro (1968/1990) Columbia/CBS Records

Miles Davis: “Nagyon érdekes dolog jazz-t hallgatni. Élvezni rém egyszerű, ugyanakkor teljes valóságában tárja elénk azt, amit érzünk és tapasztalunk, ez teszi igazán összetetté. Persze manapság egyre inkább válik az úgynevezett úri középosztály (ezt most nem egy szociológiai terminus, abban az értelemben ez a fogalom nem létezik), ünnepélyes és nem dohányzó háttér zenéjévé.

Hiányzik belőle a veszély, átadta a helyét valaminek, amit én csak a jazz kegyetlenségének hívok. Ez alatt semmi falrengető újdonságot nem kell érteni, mindössze annyit, hogy a puszta zenélni tudás felülkerekedik a valódi kreativitáson, a jazzből pedig az éjszaka lüktetése helyett, a semmibe, ok nélkül elpuffogtatott frázisok válnak. Mert a jazz éjszakai zene. Mocskos bűnbarlangokban született a múlt század elején, temetési meneteken játszották és a Cotton Club sem egy olyan csupa szív hely volt, amilyennek képzelhetjük. Éjszakai abban az értelemben is, ahogy az érzékekkel bánik: egyszerre tompítja és erősíti fel őket. Végső soron pedig olyan zene, ami tökéletes hancúrozáshoz, hogy nyomdafestéket tűrően fejezzem ki magam. A jazzben benne van minden, a teljességgel való szembesülés pedig egyesek számára talán unalmas, idegesítő, mások számára viszont egy igazán felkavaró élmény, az élvezet egyik forrása. Élvezkedés – ahogy Neal Cassady fogalmaz.

Miles Davis volt a király, nincs mit tenni. Úgy is mondhatnám, hogy Ő volt a zene. Ha tévedett is, soha nem volt hajlandó elismerni, mert egy zseni nem tévedhet. Bizonyítékként ott van a zenéje, azt pedig hallani kell. Nem csak, mert őt hallgatni igazi élvezet, hanem, mert megtanít arra, hogyan kell zenét hallgatni, hogyan kell igazán élvezni.” ( Rátosi Milán)

Kedves Gykrantz köszönjük ezt a lemezt is! 

A zenészek:
Miles Davis – trumpet
Wayne Shorter – tenor saxophone
Herbie Hancock – Fender Rhodes electric piano on tracks 2, 3, 4 & 6
Chick Corea – piano, RMI Electra-piano on tracks 1 & 5
Ron Carter – electric bass on tracks 2, 3, 4 & 6
Dave Holland – double bass on tracks 1 & 5
Tony Williams – drums

A számok:
01. Frelon Brun (Brown Hornet) – 5:39
02. Tout de Suite (Right Away) – 14:07
03. Petits Machins (Little Stuff) – 8:07
04. Filles de Kilimanjaro (Girls of Kilimanjaro) – 12:03
05. Mademoiselle Mabry (Miss Mabry) – 16:32

https://zenekucko.com/03562

0

Visits: 3

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kettő × egy =

Password generation