Martin Scorsese Presents The Blues Vol 6 – Muddy Waters (2003) The Island Def Jam Music Group

Muddy Waters (McKinley Morganfield, 1913-1983) énekes-gitáros, akinek a blueson kívül mi európaiak azt is köszönhetjük, hogy elektromos gitárjával ő volt az, aki megőrjítette a fiatal brit zenészeket, ők pedig az agresszív rhythm and blues muzsikájukkal bennünket magyarokat ejtettek rabul egy életre.

McKinley Morganfield néven született a Mississipi állambeli Rolling Forkban. A kis Morganfield korán árvaságra jutott, hároméves korától a nagyszülei nevelték a Mississippi Delta vidékén Clarksdale-ben.
Szeretett a közeli patakban játszani, innen kapta becenevét, Muddy Waters – sáros víz. Egy másik változat szerint a néger szlengben az “I have drunk muddy waters” valami olyasmit jelent, hogy “padlón vagyok”, ez pedig a blues egyik alaphangulatára utal.
Tizenhárom évesen már jól játszik szájharmonikán, majd tizenhét évesen gitáron is. Az interjúi szerint nagy hatással volt rá Son House, Robert Johnson gitárjátékának stílusa és Big Bill Broonzy, akit később barátjának is nevezhetett. Alan Lomax és John Work népzenekutatók fedezik fel, akik a vidéket járva többek között vele is felvételeket készítenek a kongresszusi könyvtár számára, 1941 és 1942-ben.
Muddy Waters 1943-ban Chicagóba költözött, ahol először egy malomban dolgozott, majd teherautósofőr lett. Sofőrként indult el azon az úton, melynek a végére mint R&B egyik legnagyobb gitárosa, zeneszerzője és előadóművésze érkezett.
Keményen meg kellett küzdenie a sikeréért! A munka után esténként különböző klubokban játszik. Ő is azok között van, akik elektromos gitárra cserélik hangszerüket. A zenész berkekben tett első lépéseit az a Big Bill Broonzy pártfogolja, aki Tampa Reddel együtt már a háború előtt zeneileg előkészítette a talajt a R&B kialakulásához. Az elsők között alkalmaztak ritmusszekciót és elektromos gitárt. Broonzy különösen szívén viselte a fiatalabb nemzedék zenei fejlődésének sorsát. Muddy Waters nem is maradt hálátlan, a mester halála után egy nagylemezzel tisztelgett Big Bill Broonzy emlékének.
1946-ban három felvételt készített a Columbiánál, amiket akkor nem jelentettek meg. Az Aristocrat kiadóhoz szerződött. I Feel Like Going Home és I Can’t Be Satisfied, ezek voltak az első ismertté váló számai 1948-ból. 1950-ben kiadták a Rollin’ Stone című szerzeményt.
Ez a dal volt Mick Jagger együttesének névadója. “Ellopták a zenémet, de ők adtak nekem nevet” – mondta róluk később tisztelettel Waters.
A stúdiómunkák mellett a közönséggel való személyes kapcsolatra is nagy hangsúlyt helyezett. Sorra járta a fekete gettók szórakoztató központjait, beleértve a harlemi Apolló Színházat, de később a folk és jazz fesztiváloknak is visszatérő vendége. Elismert, nagy tehetségű zenészekkel muzsikált együtt. Íme néhány név közülük! Otis Spann (zongora), Little Walter Jacob, James Cotton, Walter “Shakey” Horton (szájharmonika), S.P. Larrie, Elgin Evans (dob), Jimmy Rodgers, James Madison, Bob Margolin, Luther Johnson (gitár), Jimmy Morris (basszusgitár) és Little Bo (tenorszaxofon).
Ekkor Amerikában a fiatal, fekete lemezvásárló közönség lágyabb zenére vágyott, olyanokra, mint Sam Cooke felvételei. Azután elárasztott mindent a rock and roll őrület, majd később a soul. A R&B Waters által követett útja kezdett veszíteni népszerűségéből. Ki gondolta volna akkor, hogy a bluesnak a segítség majd a ködös Albionból jön!
1958-ban Muddy Waters bluesbandája óriási sikerű koncertkörutat tett Nyugat-Európában. Itt döbbent rá arra, hogy a közönsége nemzetközi, határoktól, földrészektől független. Innen számíthatjuk a brit blues fellendülését. Furcsa fintora a sorsnak, hogy a tanítványai sokkal nagyobb kereskedelmi sikereket értek el a hanglemezpiacon, mint a mesterük.
1969-ben fehér zenészekkel közösen készítette el a remek Fathers And Sons című dupla albumát, mely élő- és stúdiófelvételeket tartalmaz. “Apák és fiaik” – gondolom nem szükséges megmagyarázni a cím jelentését. Talán csak annyit, hogy azt a támogatást, amit ő kapott Big Bill Broonzytól, így adta tovább az ifjabb zenész nemzedéknek. A lemez fényes bizonyítéka annak, hogy a kiváló képességű fekete és fehér muzsikusok mire képesek a közös játékban. Nem tartozott az olyan fekete zenészek közé, akik azt hangoztatták, hogy a fehérek soha nem tudnak igazi bluest játszani, mert hiányzik belőlük a feeling, az az érzés, ami csak a színesbőrűek sajátja. Olyan kiemelkedő fehér blueszenészek a társai ezen a lemezen, mint Paul Butterfield, Mike Bloomfield és Donald “Duck” Dunn.
Lemezei az 1970-es években nemcsak a közönség körében, hanem a szakmában is elismerést szereztek. Első Grammy-díjas albuma a They Call Me Muddy Waters 1971-ből, melyet egy évvel később (a) The London Muddy Waters Sessions követ. Ezen az LP-n a legjobb brit zenészekkel játszik, akik közül kettőt emelnék ki: Rory Gallaghert és Steve Winvoodot.
Egyébként Muddy Waters a Band együttes Utolsó valcer című filmjében is szerepelt, mint az egyik legfontosabb zenész vendég. Egy másik érdekesség az 1970-es évekből a blues-rock gitáros Johnny Winterrel készített felvételei. Közös játékuk egyfajta változást hozott zenéjükben, amit megcsodálhatunk a Nothing But The Blues című lemezükön.
1983. április 30-án szívbénulásban hunyt el Muddy Waters, a R&B egyik legsikeresebb művésze, a fehér blues zenészek példaképe. Hatása nyilvánvaló Eric Clapton, Jeff Beck, Rory Gallagher játékára, de még jó néhányan vannak a “tanítványai” között. Igaz az is, hogy a tanítványok közül többnek a hangszertudása nemsokára meghaladta Watersét.
Halálának 10. évfordulójára emlékezve Paul Rodgers, a Free volt énekes-gitárosa egy kiváló albumot jelentetett meg, melyen a Morganfield számokat a rockvilág legismertebb zenészei játszzák: Buddy Guy, Steve Miller, Jeff Beck, Gary Moore, Neal Schon, Brian May, Slash, Ritchie Sambora és Dave Gilmour. (Géczi László, Harmonet.hu)

A számok:
01. Country Blues, Number One (3:26)
02. Burying Ground Blues (2:33)
03. I Can’t Be Satisfied (2;43)
04. Rollin’ & Tumblin’, Part One (3:00)
05. Rollin’ Stone (3:07)
06. Louisiana Blues (2:55)
07. long Distance Call (2:41)
08. (I’m your) Hoochie Choocie Man (Willie Dixon) (2:51)
09. I Just Want To Make Love To You (willie Dixon) (2:51)
10. Mannish Boy (M. Morganfield, Met London, Elias McDaniel) (2:57)
11. trouble No More (2:42)
12. Rock Me (3:12)
13. Got My Mojo Working (Preston Foster) (2:52)
14. You Shock Me (Willie Dixon, J.B. Lenoir) (2:45)
15. You Can’t Loose What You Ain’t Never Had (2:57)
16. The Blues Had A Baby And They Named It Rock And Roll (3:35)

https://zenekucko.com/03023

0

Visits: 5

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Martin Scorsese Presents The Blues Vol 6 – Muddy Waters (2003) The Island Def Jam Music Group” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

17 − hét =

Password generation