Brian Knight – A Dark Horse (1998) Fruitgum Music

Brian Knight (1939-2001) angol gitáros, énekes, dalszerzővel nagyon mostohán bánt a közönség: nem volt sikeres, és a pénz sem dőlt hozzá. Ráadásul szinte teljesen elfelejtették. Én még a Wikipédián sem találtam róla szócikket.
Pedig jó gitáros, a hatvanas évek elején a brit blues-robbanás egyik meghatározó egyénisége volt.
Észak-Londonban született, szülei munkások voltak. Az ötvenes évek végén karosszéria lakatosként dolgozott, munka után a szintén hálátlanul elfeledett Cyril Davies-szel muzsikáltak. 1955-től két évet Amerikában élt, ahol blues klubokban sajátította el a fekete zene csínját-bínját.
Hazatérve Alexis Korner zenekarában dolgozott, de a zenélésből megélni nem tudott, így 1966-ban visszatért a karosszériák lakatolásához.
1967-ben feleségül vette az 1964-ben leukémiában elhunyt Cyril Davies feleségét.
Gitárjátékát Ronnie Wood, Peter Green és Eric Clapton is elismerték, s mindhármukkal dolgozott is.
Utolsó éveiben kelet-angliai blues klubokban zenélt, énekelt, akusztikus gitáron és szájharmonikán játszott.
2001-ben Alexis Korner és Cyril Davies után őt is a rák vitte el.

A lemez felvételeinek készítésében közreműködő zenészek névsorát a belső borítón megtaláljátok, néhányat azért megemlítenék közülük: Peter Green, Ian Stewart, Charlie Watts, Dick Heckstall-Smith.

A számok:
01. Boogie Beat
02. Goin’ Down Slow
03. Bring Your Corn to Me
04. Trouble in Mind
05. Honey Bee
06. Blues Is Rock N Roll
07. Mannish Boy
08. Got the Blues 4U
09. Good Morning Blues
10. Cabin in the Sky
11. Bright Lights, Big City
12. Can’t Be Satisfied

https://tinyurl.com/y2635waf

0

Visits: 6

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Brian Knight – A Dark Horse (1998) Fruitgum Music” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

17 − 4 =

Password generation