George Jones – The Grand Tour (1974/2007) American Beat Records

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat háromszázhuszadik (320) lemeze az amerikai George Jones albuma.

George Jones (George Glenn Jones, 1931-2013) amerikai country dalszerző, énekes tinédzserként a texasi Saratoga utcáin gitározott, míg a haditengerészethez nem került.
Leszerelését követően visszatért szülővárosába, és folytatta a zenélést. 1955-ben került először egy dala a top 10 listára, 1959-ben pedig a White Lightning című dala már listavezető lett.
1969-ben feleségül vette Tammy Wynette-et, akivel a hetvenes években több duettet is énekeltek.
Jones súlyos alkohol- és kokainfüggő volt, ami karrierje mellett házasságára is hatással volt: 1975-ben elváltak Wynette-tel. Leghíresebb számát, a He Stopped Loving Her Today-t 1980-ban vette fel, amiért 1980-ban és ’81-ben is megkapta a legjobb férfi énekesnek járó countryzenei díjat.
Jones az 1950-es és az 1990-es évek közt sorozatban jelentette meg a slágerlistákat vezető számait. A karrierje során 150 lemezt kiadó Grammy-díjas énekes nemcsak a country legnagyobb csillaga, hanem egyben botrányairól és kalandjairól híres rocksztár is volt. Az alkohol- és drogproblémái mellett nagy nőcsábászként tartották számon. Szakmai körökben pedig a “No-Show Jones” nevet érdemelte ki, miután rendszeresen lemondta fellépéseit.
Jonest búcsúturnéja közben veszítette életét.
A countrysztár Grath Brooks a következő mondatokkal emlékezett zenésztársára: “A country-zene valaha élt legnagyobb hangja soha nem fog meghalni. Jonesnak minden ember szívben helye van, aki valaha szeretett bármilyen zenét.”

A dalok:
01. “The Grand Tour” (Norro Wilson, George Richey, Carmol Taylor) – 3:06
02. “Darlin'” (Ray Griff) – 2:05
03. “Pass Me By (If You’re Only Passing Through)” (H. B. Hall) – 2:59
04. “She’ll Love the One She’s With” (Hank Cochran, Grady Martin) – 2:45
05. “Once You’ve Had the Best” (Johnny Paycheck) – 2:40
06. “The Weatherman” (Norro Wilson, George Richey, Carmol Taylor) – 2:14
07. “Borrowed Angel” (Mel Street) – 3:04
08. “She Told Me So” (Bobby Braddock) – 2:54
09. “Mary Don’t Go ‘Round” (Earl Montgomery, J. R. Richards) – 2:06
10. “Who Will I Be Loving Now” (Carmol Taylor, Agnes Wilson) – 2:30
11. “Our Private Life” (George Jones, Tammy Wynette) – 2:20

https://tinyurl.com/y2lvqxg9

0

Visits: 7

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

George Jones – The Grand Tour (1974/2007) American Beat Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × egy =

Password generation