Jethro Tull – Minstrel in the Gallery (1975/2003) Chrysalis/Toshiba-EMI

“Vajha gondolhatta-é a XVIII. században élt angol mezőgazdasági szakíró, Jethro Tull, hogy jeles míve, a „Hogyan kell lovakat és nemesebb paripákat dresszírozni, s más tudnivalók az állattenyésztés és mezei gazdászat tudományából” kezébe kerül az 1947. aug. 10-én született lan Anderson fuvolásnak, aki éppen megalakítandó együttese számára keresgélt valami frappáns nevet?
Korai korszakában a zenekar valamiféle keverékét nyújtotta a dzsessz-, a blues- és a progresszív rock-zenének, és ez a hibrid muzsika csak hamar sok hívet toborzott számára, hiszen ez volt az az időszak, amikor a Ten Years After, a Fleetwood Mac, a Pink Floyd és a Nice bontogatta a szárnyait; mindanynyian az addig elfogadott zenei normákat feszegették, mindegyikük valami újat ígért e műfajnak.

Anderson különben már külső megjelenésében is rendkívüli volt. Háta közepét seperte gondozatlan haja, piszkos, gyűrött esőkabátot öltött, eleganciáját molyette, földet söprő sál tette teljessé. Színpadi nyelvezete nem nélkülözte a maró szatírát, és az is egyedi jelleget adott a formációnak, hogy a „front man” (vagyis a zenekar elöl álló szólistája) nemcsak énekel, hanem fuvolázik is.

Nem mintha ő lett volna az első, aki rock-zenekarban fuvolázott, de mindenesetre ez is hozzájárult nézőseregük lelkesedésének felszításához. (Lásd Török Ádámot, Mini.) A 68-as bemutatkozó album (This Was a címe), kellemes meglepetést és mindenképpen új színt jelentett a brit rock-zene palettáján. A következő év már teljes sikert hozott: a Stand Up című album és a Living in the Past című kislemez ismertté tette az együttes nevét.

70-71: Benefit és Aqualung – két sikeres album, ám a zenekar összetétele változik. Az utóbbi album már zenei koncepció alapján készült; Anderson egy teljes lemezoldalon fejti ki véleményét a vallásról.

72-73ban már teljesen egységes elgondolás alapján készíti albumait, a Thick As A Brick és az A Passion Play címűt. Mindkét nagylemez mindkét oldala klasszikus veretű muzsika, nehezen emészthető szövegekkel, s bizonyos lemezvásárlók körében csökken az érdeklődés.

Anderson, tudomásul véve a sajtó éles támadásait, 75-ig nem is lép fel nyilvánosan. 74-ben azért megjelenteti a War Child című film zenéjét tartalmazó nagylemezét. A Minstrel in the Gallery (75) dalgyűjtemény zenéje ismét igen bonyolult, nehezen emészthető.” (passzio.hu)

A számok:
1. Minstrel in the Gallery – 8:13
2. Cold Wind to Valhalla – 4:19
3. Black Satin Dancer – 6:52
4. Requiem – 3:45
5. One White Duck / 010 = Nothing At All – 4:37
6. Baker St. Muse1 – 16:39
7. Grace – 0:37

A csapat tagjai: Ian Anderson – flute, acoustic guitar, vocals; Barriemore Barlow – drums, percussion; Martin Barre – electric guitars; John Evan – keyboards; Jeffrey Hammond – bass guitar; David Palmer – orchestral arrangements.

https://ouo.io/LCEE6K

0

Visits: 8

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Jethro Tull – Minstrel in the Gallery (1975/2003) Chrysalis/Toshiba-EMI” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Georgie írta, valamikor réges-régen: “Milyen kár, hogy ifjabb zenebarátaink alig ismerik. Ehhez nagy mértékben hozzájárul az a körülmény, hogy a rádiók – és pláne, a tévék – zenei kínálatából szinte teljesen hiányzik. Persze, ez sok más zenére is éppenúgy igaz. A Zenekuckó üdítő kivétel az egyhangúságot sugárzó médiavilágban.”

    0
  2. “Feher zajon” kivul semmi sem hallhato ezen a felvetelen. Azt hiszem, talan 2-3 esztendeje megprobaltam ugyaninnen letolteni ezt az albumot es akkor is pont ugyanebbe a problemaba utkoztem.

    0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt × 1 =

Password generation