V.A. – The Rough Guide to Native American Music (1998) World Music Network

Megismerhető-e egy ország zenéje – vagy jellemző stílusirányzata – egy lemezválogatás alapján? Természetesen igen. Természetesen nem. Kábé annyira, amennyire a tenger íze átjön egy útikönyvből.
S ez a párhuzam nem is olyan erőltetett, amilyennek tűnik, lévén a World Music Networköt létrehozó Phil Stanton a Rough Guide-sorozat alapján indította útnak a válogatásait. Azt bírta a Rough Guide útikönyveiben, hogy nem akadémikusak, de nem is komolytalanok, s úgy gondolta, éppen egy ilyen “hangnemű” lemezsorozat hiányzik a palettáról. Így aztán ’94-ben, amikor a Rough Guide egy világzenei szakkönyvvel állt elő, megfejelték azt az első kompilációval.

Azóta a World Music Network százharminc kiadvány felett jár. Többségük egy-egy országhoz vagy stílushoz kötődik – mint mondjuk a Turkey, a Canada, a Cape Verde, a Hawaii, illetve a Ska, a Delta Blues, a Rai vagy a Klezmer -, de elidőztek egy-két nagyágyúnál (Ali Hassan KubanNusrat Fateh Ali KhanEtoile De Dakar) is. Természetesen hol megkapóbb, hol lagymatagabb színvonalon.” (Marton László távolodó)

Ez a válogatás a hős bevándorlók által szinte teljesen kiirtott észak-amerikai indiánok zenéjéből készült.

A dalok és előadóik:
1. Zuni Sunrise Song – Chester Mahooty
2. Cherokee Morning Song – Walela
3. Sacred Wind – Sharon Burch
4. Healing Song – Primeaux & Mike
5. Cuatro Vidas Polka – Southern Scratch
6. Doazi Tumbi – Judy Trejo
7. Basket Dance – Garcia Brothers
8. Cleft in the Sky – R. Carlos Nakai
9. White Buffalo – Will Clipman, Robert Tree Cody, Rob Wallace
10. Are You Ready for W.O.R.? – Without Rezervation
11. Kiowa Hymn – Cornel Pewewardy & The Alliance West Singers
12. Tekanatsyaslitha – Joanne Shenandoah
13. Victory Song – Blackstone Singers
14. Mickey Mouse – The Black Lodge Singers
15. Many Flags – The Black Lodge Singers, R. Carlos Nakai
16. Native Funk – Burning Sky
17. Sacred Mask Dance – Ed Lee Natay
18. Wind Spirit – Bill Miller

https://tinyurl.com/yytwhbb4

0

Visits: 3

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kettő × négy =

Password generation