Hobo Blues Band – Esztrád (1986/1993) • Mega

A Stones is játszott diszkót…
Nekem mondod! Azóta sem hevertem ki a Miss You-t, vagy az Emotional Rescue-t!
De a mítosz megszületett és… A legnagyobb kamu azonban Nagy Feró. Diszkókirályból üldözött lett, majd egy röpsasszéval becsusszant a Hal a tortán című műsorba, korcsolyázni is szokott a tévében, és zsűritag, sőt mások mentora lett. Ez az igazi bravúr! De hagyjuk is ezt!

Hármas tagozódás jellemzi a HBB éveit. Voltak társak, voltak útitársak, és voltak, akik csak dolgozni jártak a HBB-be, csak ezt nem tudták magukról. Egon és Tibusz azért jöttek a HBB-be, mert szerették ezt a zenét, mások a siker miatt jöttek. Voltak, akik a koncerten bedugták a gitárjukat, felvették a pénzt, aztán hazamentek tévét nézni. Töredéknyi befektetéssel ugyanolyan jogokat élveztek, mint azok, akik az életüket beletették. Róluk kiderült – Deák Bill Gyulától Hárs Viktorig – hogy nem tudták, milyen zenekarban játszanak. Mert az, amit a HBB-ből a kikerülésük után csináltak, abban nyoma sincs a blues-nak… Deák Bill amióta nem a HBB-ben játszik, és nem mi írjuk a számait, nem játszik blues-okat… Ő eredeti egyéniség, de mivel nem alkotó típus, ezért el kellett fogadnia azt, amit írtak neki. Nem buktak meg a lemezei, mert hitelesíteni tudta azokat a gyenge dalokat, amiket kapott.

1. 45-ös blues (Tóth János Rudolf, Póka Egon – Földes László)
2. Túl az Óperencián (Joe Garland, Hobo Blues Band feldolgozása — Andy Razaf, ismeretlen katona fordítása)
3. Banális blues (Póka Egon — Földes László)
4. 6:3 (Póka Egon, Fuchs László — Földes László)
5. Lombardozzi (Tóth János Rudolf, Póka Egon — Földes László)
6. És jött a két Latabár (Fuchs László — Földes László)
7. A kis vörös kakas (Willie Dixon, Hobo Blues Band feldolgozása — Földes László)
8. Ars Bluesica (Póka Egon — Földes László)

Döme Dezső – dobok, ütőhangszerek, ének
Földes László – ének, próza
Fuchs László – zongora, orgona, szintetizátor, ének
Póka Egon – gitár, basszusgitár, ének
Tóth János Rudolf – hegedű, gitár, ének
Závodi János – gitár, ének

Közremûködött:
Nagy Géza – klarinét (6)
Robert Till – szájharmonika (3, 7)

https://links.snahp.it/xICvIdjWAqZQP6MAooGt6cO2hzqLkvoiOed




 

 

 

0

Találatok: 27

Publication author

offline 21 óra

dali300

Avatar 263
Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/
Comments: 529Publics: 1364Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/

Hobo Blues Band – Esztrád (1986/1993) • Mega

” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt + tizenkettő =

Password generation