Pink Martini – Sympathique (1999) Heinz Records

Az együttes 1994-ben alakult meg, zenei stílusukat tekintve a jazz, a klasszikus zene és a pop-rock műfajának elegyét képviselik a világ minden tájáról származó zenei elemekkel.

A zongorista-alapító Thomas Lauderdale kipróbálta magát az oregoni politikában, majd úgy döntött, inkább zenei vonalon próbál hatást gyakorolni a világ működésére. Két zseniális énekesével, China Forbes-szal és Storm Large-al, tucatnyi professzionális zenészével ez minden kétséget kizáróan sikerül is.

A csak nevében egyszínű zenekar repertoárja valójában rendkívül színes, ugrál a zenei korszakok és stílusok – sőt a nyelvek között is. China Forbes ezt egy interjúban így fogalmazta meg: „Ez egy olyan koktél, amilyet még senki más nem készített”.

A koktél valóban speciális, méghozzá már a kezdetektől fogva, amikor Lauderdale és Forbes megalkották első dalukat, a Sympathique-ot. A világhír felé ekkor, 1997-ben vették az irányt, miután a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatkoztak. Azóta a Pink Martini világszerte több mint 70 zenekarral lépett fel. Színpadra álltak Európában, Ázsiában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Ausztráliában, Új-Zélandon, valamint Észak- és Dél-Amerikában. Szóval nagyjából mindenhol.

Tracklist:

01 – Amado mio
02 – No Hay Problema
03 – Sympathique
04 – Que Sera Sera
05 – La Soledad
06 – Donde Estas, Yolanda?
07 – Andalucia
08 – Song of the Black Lizard
09 – Never on Sunday
10 – Brazil
11 – Lullaby

Külön köszönet Nagygazemberimi-nek a lemezért és az eredeti feltöltésért!

https://tinyurl.com/y5xebepk

0

Visits: 6

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

húsz − 3 =

Password generation