A Yello elektronikus zenét játszó svájci popegyüttes. Tagjai Dieter Meier és Boris Blank. Legismertebb, legtöbb dokumentálható elismerést (pl. slágerlistás helyezéseket) kapott dalaik itthon és külföldön is az „Oh Yeah”,illetve a „The Race” („A verseny”)
Az együttes megkülönböztető jellegzetességei: az énekes Dieter Meier rendkívül mély hangja, a főleg sample-kből építkező, kísérletező jellegű és hangulatilag és zeneileg is meglehetősen jellegzetes atmoszférát teremtő – általában játékos, sokszor burlesque-szerűen humoros hatást keltő – zeneszerzési technika, valamint a többségében a kísérleti videoművészként is elismert Meier által alkotott alapkoncepciójú és rendezésű videoklipjeik ehhez illeszkedő, szintén stílusteremtő vizualitása.
Első kiemelkedő sikerük az Oh Yeah lett a negyedik nagylemezükről (Stella, 1985), amely Angliában és Amerikában bekerült a Top100-ba, habár nem éppen az élre; Ausztráliában viszont a kilencedik helyezésig jutott és több nyugat-európai országban is hasonlóan jól szerepelt (Top 30-as volt Ausztriában, Svédországban és Svájcban). Svájcban az album egyenesen a slágerlista élére került, amivel zenetörténelmet írt, mivel ez volt az egyetlen svájci zenekar által készített lemez, aminek ez sikerült. Az amerikai sikert főképp azután tudta elérni, hogy megjelent a Yello-rajongó John Hughes által rendezett tinikomédiában, a Ferris Bueller’s Day Offban aláfestő zeneként. Érdekesség, hogy az album készítése előtt Blank modernizálta stúdióját, többek között a korszak egyik ikonikus digitális szintetizátora, a Yamaha DX-7 is bekerült az album hangzását meghatározó eszközök közé.
Tracklist:
01 – Desire
02 – Vicious Games
03 – Oh Yeah
04 – Desert Inn
05 – Stalakdrama
06 – Koladi-ola
07 – Domingo
08 – Sometimes (Dr. Hirsch)
09 – Let Me Cry
10 – Ciel Ouvert
11 – Angel No
Külön köszönet Nagygazemberimi-nek a lemezért és az eredeti feltöltésért!
https://tinyurl.com/y5pnesz8
Views: 12
Publication author
